Friss hírek

Turizmus

Októberben lehet újra pályázni az ingyenes InterRail-bérletekre

Októberben lehet újra pályázni az ingyenes InterRail-bérletekre

Eseményfigyelő 671

Október 12-én nyitja meg az Európai Bizottság azt a kéthetes pályázati időszakot, amely során ismét ingyenes InterRail-bérletekre jelentkezhetnek az európai, köztük a magyar tizennyolcéves fiatalok – jelentette be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az uniós program mentora.

Idén mintegy hatvanezer bérletet fognak szétosztani a jelentkezők között, ebből több mint 1100 jut a magyar nyerteseknek. A lehetőségre minden évben azok pályázhatnak, akik abban az adott esztendőben töltik be a nagykorúságukat, vagyis a tizennyolcadik életévüket. A covid-járvány miatt tavaly kényszerűségből elmaradt pályázati fordulót is idén pótolják, így azok is jelentkezhetnek majd, akik 2020-ban a pandémia miatt kimaradtak a programból. Azok a fiatalok pedig, akik 2019-ben nyertek ingyenes InterRail-bérletet, de a covid-korlátozások miatt nem tudták „leutazni” a bérletet, a megnyújtott határidőnek köszönhetően egészen 2022 szeptember végéig felhasználhatják a vonatjegyeket.

A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján. A javaslatot elsőként Ujhelyi István karolta fel és támogatta a megvalósulásig, amelyben jelentős szerepet játszott később Manfred Weber EPP-frakcióelnök és Navracsics Tibor korábbi uniós biztos is. A program pilot-időszakában több mint 350ezer európai fiatal jelentkezett a lehetőségre, közülük több mint 70ezren jutottak ingyenes vonatbérlethez. A kezdeményezés sikerét jól mutatja, hogy a Magyarországon elérhető bérletekre közel tízszeres volt a túljelentkezés, a program pedig számos elismerést, például európai nívó-díjat is elnyert. Az EU következő hétéves költségvetésében az ingyenes InterRail-bérletprogram (DiscoverEU néven) immár saját büdzsét kapott az Erasmus+ keretében, így a következő években is biztosított a jövője.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?