Friss hírek

Turizmus

Nyolcmilliárd forintnyi szállásfejlesztés Pest megyében

Nyolcmilliárd forintnyi szállásfejlesztés Pest megyében

Eseményfigyelő 526

Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával - közölte a pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

Varga Mihály azt írta: döntöttek a panzió- és szállodafejlesztési pályázatokról, így nyolc új panzió építése kezdődik meg és kilenc szállodában indulnak fejlesztések. Felsorolása szerint a beruházások Bugyi, Csomád, Dabas, Gödöllő, Herceghalom, Péteri, Vasad, Vecsés, Verőce, Visegrád és Zsámbék településeken valósulnak meg. A tárcavezető kiemelte, hogy a turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat döntött Magyarországon, a koronavírus-járvány azonban súlyosan érintette az ágazatot. Ezért - folytatta Varga Mihály - a kormány számos intézkedéssel segíti az itt működő vállalkozásokat. Tájékoztatása szerint ilyen az ágazati bértámogatás, "amellyel 115 ezer munkahelyet védünk meg", ide tartozik a bevételkiesés megtérítése, az adó- és járulékkedvezmények, és a fejlesztések támogatása is. A koronavírus-járványra utalva közölte: az átoltottságot követően a turizmus fontos szerepet fog betölteni a gazdaság újraindításában. "Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy minél többen oltassák be magukat" - hívta fel a figyelmet.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.