Friss hírek

Turizmus

Nem épül meg a négycsillagos hotel Aligán

Nem épül meg a négycsillagos hotel Aligán

Eseményfigyelő 769

Visszavonta a Somogy Megyei Kormányhivatal a korábban kiadott környezetvédelmi engedélyt a Club Aliga fejlesztésére - írja a Sonline.hu.

A Kormányhivatal honlapján közzétett határozatban azzal indokolták a döntést, hogy a fejlesztők a PRO-MOT HUNGÁRIA Kft. és a Hellnarik Hospitality Kft. jelezte a hatóság felé: az eredeti tartalommal nem valósítja meg a beruházást. Kifejtették: jelentősen eltérő műszaki tartalomban, kisebb beépítésben, egyes épületek átpozicionálásában gondolkodnak. Ezért az eredeti ingatlanfejlesztési és üzleti koncepciót felülvizsgálják.

Az aligai magaspart megóvásáért is küzdő Aligai Fürdőegyesület közösségi oldalán köszönte meg a fejlesztőknek, hogy a beruházás átdolgozása mellett döntöttek. Hozzátették: bíznak abban, hogy az új fejlesztési programot megismerhetik és véleményezhetik. S abban is bíznak, hogy közfunkciókat is megvalósítanak majd az új tervek alapján.

Tavaly adott hírt arról a sonline, hogy a fejlesztő 30 milliárd forintos fejlesztést kíván végrehajtani a 47 hektáros ingatlanon. A koncepció szerint öt év alatt, négy ütemben hoztak volna létre nemcsak turisztikai attrakciókat, de gyakorlatilag egy új településrészt álmodtak meg Aligaliget néven. Márciusban napvilágot látott egy több mint 200 oldalas terv, amelyben fotókkal is illusztrálta a fejlesztő elképzeléseit. A magaspart tetejére tervezett 122 szobás szállodaépület komoly visszhangot váltott ki, ugyanis annak megvalósítása a világosi partszakasz jellegzetességét adó magaspart „lefaragásával” járt volna.

Azóta tulajdonost cserélt a PRO-MOT HUNGÁRIA Kft., s az a kormányhivatali határozatból is kiderült, a tervek átdolgozása mellett döntöttek. "Információim szerint az új beruházói kör jóval visszafogottabb léptékű fejlesztésben gondolkodik, mondta a Sonline-nak Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: ezért elképzelhető, hogy környezetvédelmi hatástanulmányra nem is lesz szükség, de az is, hogy egy teljesen új eljárást kell lefolytatni.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.