Friss hírek

Turizmus

Mindössze 1000 forintból körbehajózható a Dunakanyar

Mindössze 1000 forintból körbehajózható a Dunakanyar

Eseményfigyelő 876

Szombaton újraindult a személyszállítási hajózás a Dunakanyarban, a kínálatot az utazási igények alapján fokozatosan bővíti a Mahart.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezetője tájékoztatása szerint április 24-én elindul a szombat-vasárnap közlekedő Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös településeket érintő körjárat.

Az első járat indulási ideje 10 óra, a másodiké 14 óra. Egyelőre három hajóval vesznek fel utasokat, a három hajó befogadóképessége 1300 fő, a vírushelyzetre való tekintettel a hajókat 70 százalékos telítettséggel közlekedtetik.

Ha nagyobb utazási igény jelentkezik, akkor sűrítik a járatokat, 12 órakor, 16 órakor és 18 órakor is tudnának hajót indítani Visegrádról.

Kiemelte, nagyon odafigyelnek arra, hogy ne alakuljon ki tumultus a beszálláskor, ezért már az indulás előtt egy órával korábban elkezdik felengedni az utasokat a hajóra. Az utasoktól elvárják a maszk helyes viselését a hajó egész területén, még a felső nyitott térben is.

A helyes maszkhasználatot ellenőrzik már felszálláskor és az utazás egész ideje alatt,

illetve kérik a kézfertőtlenítést is, amelyre lehetőség lesz a kikötőknél a beszálláskor, és a hajón több helyen is. Büfék nem üzemelnek a hajókon, a parti állomásokon működnek majd az éttermek teraszai.

Spányik Gábor hangsúlyozta, a társaság munkavállalói nem jelentenek vírusveszélyt az utasokra, a 80 munkavállalónál 98 százalékos az oltási hajlandóság. Két indulás között a hajókat folyamatosan fertőtlenítik.

A tervek szerint május elsejétől indulna a szárnyashajó Esztergom és Budapest között, valamint a kirándulójárat a Budapest-Szentendre vonalon. Az igényekhez igazítva bővítenék a központi körjárathoz kapcsolódó újabb dunakanyari településeket érintő kínálatot, segítve ezzel is a turizmust. Tavaly a dunakanyari körjáratokon 150 ezren utaztak.

Az idén két hajókikötővel is bővül a Dunakanyar, újra lesz lehetőség Verőcén és Szobon is felszállni a hajóra.

A dunakanyari napi hajójegy 1000 forintba kerül, aki viszont vasúttal, közúttal és hajóval akar utazni, annak érdemes kombinált napijegyet vásárolni.

A Mahartnál úgy látják, hogy a dunakanyari hajózásra lesz érdeklődés, a cég hirdetését több mint 18 ezren olvasták a Facebookon, és 1800 ember jelezte is, hogy szeretne hajózni.

(Forrás: turizmus.com)

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba