Friss hírek

Turizmus

Megnyitotta kapuit a megújult Kinizsi-vár Nagyvázsonyban

Megnyitotta kapuit a megújult Kinizsi-vár Nagyvázsonyban

Eseményfigyelő 1032

Péntektől látogatható az 1,6 milliárd forintból megújult Kinizsi-vár, ahol megújult a rendezvénytér, a kiállítótér és a lakótorony.

2023. március 17-től interaktív kiállítóterekkel, multimédiás eszközökkel és élethű makettekkel várja a Balaton-felvidék lankái között rejtőző nagyvázsonyi vár a belföldi és nemzetközi látogatóközönséget.

A létrehozott zárt terek a projekt keretében elkészült kiállítás mellett rendezvények és múzeumpedagógiai foglalkozások számára is helyszínt biztosítanak. Emellett a vár tágabb környezete is felfrissült, így az itt álló idős fák árnyékában lévő kút körül hangulatos gyülekező, illetve pihenőtér jött létre asztalokkal, padokkal igazán idilli kulturális környezetet teremtve a műemléknek.

Az ünnepélyes átadóra március 16-án került sor, melyen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt hangsúlyozta, hogy a kulturális beruházás révén erősödik az egész térség és a helyi közösségek identitása. A miniszter örvendetesnek nevezte, hogy a térség történelmi középpontjában megújulhatott a vár, és ezzel esélyt kapott a település, hogy ott legyen a magyar kultúrtörténet jelenében. Mint mondta, a Nemzeti Kastély- és Várprogram – amelyben 17 kastély és 12 vár újul meg -, ékes példája annak, hogy a múltat hogyan lehet a jövőn keresztül láttatni az informatikai megoldások segítségével.

A miniszter kijelentette, a kultúra a gazdaság motorjaként működve erősíti a térséget, amely Európa felé is meg tudja mutatni erősségeit, mint a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program résztvevője.

kinizsivv2

Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti örökségvédelem feladata méltó módon fenntartani mindazt, amit őseink ránk hagytak.

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere felidézte, hogy a vár névadója, Kinizsi Pál akaratereje számos esetben megmutatkozott. Mint mondta, Nagyvázsony történelmére is jellemző ez az akaraterő, ami képes volt a semmiből újjáépíteni a települést. Hetven ingatlan újult meg a vár környezetében, 22 vállalkozás indult vagy újult meg – hangsúlyozta a polgármester.

A nagyközönség péntektől látogathatja az 1,6 milliárd forintból megújult Kinizsi-várat, ahol megújult a rendezvénytér, a kiállítótér és a lakótorony. A lakótoronyban Magyar Benigna, Kinizsi Pál feleségének lakosztálya van berendezve, aki ott élt mintegy 25 évig. Látható itt egyebek mellett egy sakk-készlet, melyet három megtalált sakkfigura alapján rekonstruáltak.

Nyitvatartás:

Keddtől vasárnapig 10-17 óra között

Jegyárak:

Felnőtt jegy: 3 300 Ft/fő
Családi jegy: 10 000 Ft/család
Kedvezményes jegy: 2 600 Ft/fő
(6-26 év közötti fiatal, érvényes diákigazolvánnyal rendelkező, 62. életévét betöltött látogató)

| Forrás és fotó: csodalatosbalaton.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.