Friss hírek

Turizmus

Már a fizetős balatoni strandokon is ingyenesen lehet fürdeni

Már a fizetős balatoni strandokon is ingyenesen lehet fürdeni

Eseményfigyelő 659

Siófokon, Balatonföldváron, Balatonlellén még megmártózhatunk a 21 Celsius-fokos vízben, a tó északi partja fürdőzőhelyei viszont már átálltak a közparki üzemmódra. A büfék többsége lehúzta a rolót, és a legtöbb helyen a megszokott szolgáltatások is megszűntek.

A népszerű balatonlellei Napfény strand és élményfürdő, immár ingyenesen, szeptember közepéig várja a látogatókat, majd az önkormányzat hozzáfog a szezon előtti állapot visszaállításához. Kenéz István polgármestertől ugyanakkor megtudtuk, hogy az üdülőhely szívében lévő szabadstrand és a még három kisebb lellei fürdő továbbra is fogadja a látogatókat. Jó hír az itt élőknek és a Lelle-párti nyaralóknak, hogy önkormányzati forrásból és a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásából, együttesen 60 millió forintból már ez évben megújul az üdülőövezet nagy parkja.

Balatonföldvár keleti és nyugati strandja szeptember végéig várja a vendégeket, de ha igény lesz rá, csak október 10-én zárnak – mondta Kiss Tibor, a helyi fürdőfenntartó cég vezetője.

Ingyenesen látogatható e hét hétfőtől szeptember 18-ig a siófoki Nagystrand,  az ott magasodó óriáskerék szeptember végéig a helyén marad. A Balaton legexkluzívabb fürdőjének ingyenes nyitvatartása egyébként az időjárás függvényében akár meg is hosszabbítható, az újhelyi szabadstrand szeptember 18-ig várja a látogatókat – tudatta Nagy Viktória a Balaton-parti Kft. értékesítési igazgatója.

A balatonfüredi strandok vasárnap bezártak, amiként a csopaki és az alsóörsi fizetős fürdőhelyek is. Csopak strandját már ellepték a sétálók, ott még minden szolgáltatás a nyarat idézi – fogalmazott Béndek Edit, a Wesselényi strand igazgatója.

Balatonalmádi exkluzív Wesselényi strandján is megmaradtak a szolgáltatások, a sétálók a mosdóhelyiségeket is igénybe vehetik. Eközben Almádiban is folynak a fürdőkarbantartási munkák – jelezte munkatársunknak Petró Katalin, a strand munkatársa.

Augusztus 28-án kellett utoljára belépőjegyet venni a keszthelyi strandok pénztárainál, ez után megszűnt a fizetős üzemmód. Csendes Antaltól, a helyi strandfenntartó cég osztályvezetőjétől megtudtuk: a büfések többsége már lehúzta a redőnyt, de a város büszkeségének számító nagy strand és a másik kettő ennek ellenére is vonzza a látogatókat.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába