Friss hírek

Turizmus

Májusban már tizenhat helyre repülhetünk a Wizz Air járataival

Májusban már tizenhat helyre repülhetünk a Wizz Air járataival

Eseményfigyelő 885

Május elejétől tizenhat útvonalon közlekedtet járatokat Budapestről a Wizz Air. Az utóbbi napok-hetek hektikus változásait követően úgy tűnik, kialakult a Wizz Air májusi menetrendje Budapestről – válaszolta az AIRportal.hu kérdésére a Wizz Air.

Ez jelentős bővülés az utóbbi hetekben üzemelő hat útvonalhoz képest. A friss tájékoztatás szerint május elejétől Athén, Barcelona, Birmingham, Bázel, Dortmund, Eindhoven, Göteborg, London-Gatwick, Liverpool, London-Luton, Madrid, Stockholm-Skavsta, Szarajevó, Berlin, Podgorica és Marosvásárhely lesz elérhető a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A foglalási rendszerben jelenleg elérhető adatok szerint május második felében a légitársaság növeli a járatszámokat több útvonalon is, de ez nagyban függ az éppen akkor érvényben lévő esetleges hatósági korlátozásoktól, illetve természetesen a kereslettől.

A debreceni bázison csak június 1-től indul újra a forgalom a jelenlegi tervek szerint.

A légitársaság a hét végén a lutoni bázis újranyitásával kapcsolatos közleményében kiemelte, hogy új eljárásokat vezetnek be az emberek közötti távolságtartás biztosítása érdekében, valamint a takarításra is nagyobb hangsúlyt fektetnek, a kabint az éjszakai órákban alaposan fertőtlenítik. A repülőgépek fedélzetén a légiutaskísérők számára kötelezővé teszik a maszkok és a gumikesztyűk viselését, az utasoknak fertőtlenítő kendőket osztanak.

Az utasokat arra kérik, hogy online jelentkezzenek be a járatokra, minden szolgáltatást előre vásároljanak meg, hogy a reptéri interakciókat és sorbanállást a minimálisra lehessen csökkenteni, valamint a fedélzeti vásárlások során lehetőleg érintésmentes fizetési technológiákat használjanak.

A repülőjegyet váltó utasoknak figyelniük kell arra, hogy a célország alkalmaz-e korlátozásokat a beutazókkal szemben, azaz beenged-e külföldi állampolgárokat, vagy elrendel-e számukra kötelező karantént. Az utazás előtt tájékozódjanak a célországokban rájuk vonatkozó hatósági korlátozásokról is.

A magyar hatóságok rendelkezései szerint Magyarországra március 17-től csak a magyar állampolgárok és az EGT országok azon állampolgárai léphetnek be, akik állandó tartózkodásra jogosultak Magyarországon. A rendelkezések a kiutazást nem korlátozzák, a repülőtérről bárki – külföldi és magyar állampolgár is – elutazhat, azonban a cél- és tranzit országok hatóságainak rendelkezéseit minden utasnak figyelembe kell vennie.
A járatok menetrendje a légitársaságok döntései, és az érintett országok hatósági rendelkezései függvényében akár napról napra változhatnak, az ad-hoc járattörlések, vagy módosítások valószínűsége is nagyobb a szokásosnál – olvasható az Airportal weboldalán.

(Forrás: tarvelo.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?