Friss hírek

Turizmus

Lombkorona-tanösvény épül a Normafán

Lombkorona-tanösvény épül a Normafán

Eseményfigyelő 614

Harminchat hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld- és a civil szervezetek, valamint a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében, amely a tervek szerint jövő nyárra készül el.

Az eredetileg tervezett sétány helyett a Normafán hamarosan egy tanösvényen járhatjuk majd be a fák lombkoronáját. A lombkorona-tanösvény a Hegyvidéki Önkormányzat, a helyi zöld-, illetve civil szervezetek és a Hello Wood, valamint az Archabit Kft. tervezőcsapata együttműködésével valósul majd meg. Az ügyben e héten tartott egyeztetésen összesen 12 civil és zöldszervezet vett részt – írja a We Love Budapest a Hegyvidek.hu alapján.

A szervezetek és a tervezők részletesen átbeszélték, hogyan jelölhető ki a tanösvény nyomvonala úgy, hogy tiszteletben tartsa a Normafa adottságait és értékeit is.

A terület különösen értékes növényzettel rendelkezik: 400 éves tölgy- és hársfák és 2-300 éves bükkfák is állnak a környéken, illetve itt található az ország egyik legnagyobb, kivételesen összetett idősfa-állománya is.

Az új nyomvonalterv a volt Sport Hotel elzárt területére kerül, ahol a talajszintről indul, majd a tanösvény és a fák lombjai között bukkan ki. Innen nem csak a fákat csodálhatjuk majd meg, de lenyűgöző kilátás nyílik a fővárosra is.

A tanösvény egyszerre maximum 150 főt képes befogadni, és fókuszában a természetvédelmi oktatás áll majd, ahol az érdeklődők testközelből ismerkedhetnek meg a környezettudatos életmóddal és szemlélettel.

Ezen kívül a vezetett túrákon speciálisan kialakított madárles-fotókabinokat is elhelyeznek majd. A tanösvény belépőjegyes lesz – hétköznapokon nyomott árakkal – írták.

normt2

A projekt részeként kialakítanak egy piknikezésre, pihenésre, sportolásra és játékra alkalmas rétet is, valamint egy fás-bokros pihenőt, kávézóval. A közös terv kialakításával az előkészítő fázis lezárult, hamarosan kezdődhet az építkezés is. A tervek szerint a tanösvény már jövő nyárra elkészülhet.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026