Friss hírek

Turizmus

Kántás Zoltán: A pandémia kiszámíthatatlanná tette a fürdők helyzetét

Kántás Zoltán: A pandémia kiszámíthatatlanná tette a fürdők helyzetét

Eseményfigyelő 692

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezető igazgatóját 2021 szeptemberében választották meg a Magyar Fürdőszövetség elnökének. Kiemelt feladatnak tartja a jövőben is az ágazat szakmai érdekképviseletét a kormányzat felé, a hazai fürdőkultúra hagyományainak megőrzését és népszerűsítését.

Kántás Zoltán a lehetőségek szerint szeretné növelni a szövetség elmúlt évtizedekben megszerzett szakmai tekintélyét is. A szövetség erősítette lobbitevékenységét, hogy a fürdők működőképességük fenntartásához támogatásokat, kedvezményeket kapjanak.

„A pandémia kiszámíthatatlanná tette a fürdők helyzetét. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzetgazdaságban a járvány a turizmust, ezen belül a fürdőturizmust sújtotta leginkább.

Az ágazat egyik legnagyobb erőssége az, hogy országszerte kiváló szakemberek irányítják a fürdőket, így a tulajdonosokkal együttműködve sikerült a talpon maradás,

valamint a kormányzati beavatkozásoknak köszönhetően ezt az időszakot sikerült átvészelni” – értékeli a 2021-es évet a szakember.

Ezzel együtt is azonban minden fürdő felélte a tartalékait, és a negyedik hullám tükrében meglehetősen bizonytalannak látják a jövőjüket, hiszen jelentősen megnövekedtek az üzemeltetési költségek, a bér mellett az energiaköltségek is, ezenkívül a fürdőágazat a turizmushoz hasonlóan jelenleg óriási munkaerő-problémával küzd.

Itt azonnali beavatkozásra van szükség, hogy megelőzzék a más szektorokba való további tömeges elvándorlást. Minden rendelkezésre álló forrást a működésre kell koncentrálni, így az eredetileg fejlesztésre szánt pénzeket is.

„Reménysugárt jelenthet, hogy az év elején várhatóan elindul az a pályázati rendszer, ami a TOP-on, illetve a GINOP-on keresztül támogatja a fürdők infrastruktúra-, szolgáltatási és attrakciófejlesztését. Ez az üzembiztonság és a fenntarthatóság területén hoz jelentős előrelépést, amely fontos a fürdők jövője szempontjából” – ad hangot bizakodásának Kántás Zoltán.

A szakember a jó hírnevű, nemzetközi viszonylatban is ismert és elismert, a fürdőkultúra terén nagy hagyományokkal rendelkező sárvári fürdő vezetését nem sokkal a pandémia miatti bezárások előtti időszakban vette át, így nagyon gyorsan kellett válságmenedzsment üzemmódra állni.

A kényszerű leállások időszakát többek között arra is használták, hogy elkészítsék a fürdő stratégiáját, illetve fejlesztési terveket, amelyek a pályázati források megjelenése esetén alapul szolgálhatnak a fürdő rekonstrukciójához, fejlesztéséhez.

Mint kiemeli, az első és legnagyobb horderejű téma az alapinfrastruktúra fejlesztése, de vannak szállás-, valamint szolgáltatásfejlesztéssel kapcsolatos konkrét terveik is. A fejlesztések fókuszában továbbra is a minőség, az egyediség és a komplexitás áll.

Nagy sikernek könyveli el, hogy a nehéz időszak ellenére a fürdő minden dolgozóját megtartották, és jó gazdálkodással elvégezték azoknak a karbantartási munkáknak a nagy részét, amelyeket rendes üzemmenet mellett nehéz lett volna megtenni.

„A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő hazánkban az egészségturizmus egyik meghatározó szereplője, Sárváron egyszerre van jelen a történelem, a természeti értékek sora és a kultúra, itt a vendégek több napot is tartalmasan el tudnak tölteni” – hangsúlyozza Kántás Zoltán.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.