Friss hírek

Turizmus

Jövő májustól tengeralattjárós túrákat szerveznek turistáknak a Titanic roncsaihoz

Jövő májustól tengeralattjárós túrákat szerveznek turistáknak a Titanic roncsaihoz

Eseményfigyelő 711

A tenger alatti világot kutató OceanGate Expeditions nevű cég 2021 májusától szeptemberig tengeralattjárós Titanic-túrákat szervez turisták számára.

Az 1912-ben elsüllyedt hajó meglátogatására összesen hat merülést terveznek az új Titan nevű tengeralattjáróval – írja cikkében a Yahoo Style. A különlegesnek ígérkező élményért egészen csillagászati összegeket kérnek el: a víz alatti túra 125 000 dollárba, mintegy (~37,6 millió forintba) kerül.

A részvételi díjért cserében persze nemcsak a viszonylag jól konzerválódott roncsokkal lehet megismerkedni, de a 90 perces merülés során az utasok előtt ott áll majd a lehetőség, hogy az ötszemélyes tengeralattjárót vezethessék. A merülések mintegy hat-nyolc óráig tartanak, és mivel a hajóban a három utas mellett a cég két kutató munkatársa is ott ül majd, így ezek az óceánfenékre tartó utazások egyben kutatási misszióként is szolgálnak a roncsok körüli tengeri élet vizsgálatára.

Az amerikai cég ugyanis a NASA-val közösen fejlesztette ezt a tengeralattjárót, amellyel a roncs mai állapotát szeretnék felmérni, és egyben megfigyelni az elmúlt évszázadban azon kialakult élővilágot. A Titan a világ egyetlen ötfős búvárkabinja, amely képes 4000 métert merülni – olvasható a cég weboldalán.

ocege

Az elsüllyeszthetetlennek tartott RMS Titanic brit Olympic osztályú utasszállító hajó korának legnagyobb utasszállító óceánjárója volt, ennek ellenére már a legelső, Southamptonból New Yorkba tartó útján elsüllyedt, miután jéghegynek ütközött 1912. április 14-én. Az utasokkal és személyzettel együtt összesen 2240 fő tartózkodott a fedélzeten, és több mint 1500 ember halt meg a tragédia során, amely James Cameron 1997-es Titanic című filmjét is ihlette Leonardo DiCaprio és Kate Winslet főszereplésével.

A hajóroncs megtalálását hivatalosan dr. Robert Ballard óceánkutató jelentette be 1985-ben, bár a közbeszéd szerint a roncs helyét valószínűleg már korábban is ismerték az atom-tengeralattjáróval rendelkező haditengerészetek.

(Forrás: travelo.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.