Friss hírek

Turizmus

Ismét retró hangulat költözött Opatija utcáira

Ismét retró hangulat költözött Opatija utcáira

Eseményfigyelő 985

Mindössze öt óra autóval a monarchikus építészetéről híres történelmi fürdőváros, Opatija (Abbázia), ahol idén újra megrendezték a retrOpatija fesztivált. A Horvát Idegenforgalmi Hivatal meghívására, a PR in Hungary Kft. koordinálásával, magyar influenszereket is vendégül láttak az eseményen.

Opatijában és környékén 2014-ben öltöztek be először a helyiek és az ide látogató vendégek a 60-as, 70-es és 80-as évek ruháiba és idézték fel a retró életérzést. A város és annak turisztikai szervezete által koordinált esemény 2019-ben már egy hétig vette át az irányítást Opatija történelmi helyszínein és közel 100 ezer látogatót vonzott - tudtuk meg a VisitOpatija marketing menedzserétől, Gracia Krainertől.

A pandémia után először, idén június 23-25. között rendezték meg újra a retrOpatija fesztivált 40 ezer ember részvételével, és az eredetileg meghatározott korszakot egészen az 1920-as évekig nyújtották ki, még több izgalmas jelmezzel színesítve a forgatagot.

Az esemény napjain már délután háromtól lezárták a város központjának főutcáját, az Ulica marsala Titát az autós forgalom elől.

A legnagyobb szabadtéri buli a városban

A legnagyobb „buli” szombat este volt, de minden nap már három órától, a délutáni utcazárástól kezdve gyülekeztek a látogatók.

retop

Míg világosban elsősorban a gyerekesek álltak a középpontban, addig este 6-tól már a szórakozásé lett a főszerep: a rendezvény három fő színpadán koncertek, a főutca környékén pedig nyitott bárok és különböző szabadtéri programok vártak mindenkit.

A zenei programok mellett az esemény lelkét a beöltözött résztvevők és a különböző utcai események, táncoktatás, vonuló rézfúvósok, retró hajfonás, retró ruhaárusok (Made in Yugoslavia) adták.

retop2

A különböző boltok, utcafronti irodák, szállodák és éttermek pop up étel- és italkínálata, vagy adott esetben DJ pultja, saját mini koncertjei és attrakciói is színesítették a programokat. Az egyik legnépszerűbb fotóhelyszín a Liburnia Hotel szállodalánchoz tartozó, 1885-ben épült Hotel Imperial előtt parkoló gyönyörű piros Buick Super Convertible volt.

Emellett a rijekai OldTimer Klubnak és a Novi Vinodolski Vespa Klubnak köszönhetően gyönyörködhettünk veterán autó- és motorkiállításban is, de a Fiat 500 evolúcióját is végigkövethettük az 1960-as évektől kezdődően egészen napjainkig.

Összesen 40 helyszínen zajlottak a fesztivál ingyenes eseményei a város határain belül, de ha valaki a tengerparton, vagy akár a tengeren is érezni szerette volna a retró életérzést, akkor befizethetett egy Dirty Dancing-túrára, amelyen Cres szigetére hajózhatott, útközben pedig élvezhette a 80-as évek zenéjét és az éjszakai fürdőzés élményét. Az opatijai kikötőből induló Contessa retró hajót is kipróbálhatták az érdeklődők, sőt retró halásztúrát is választhattak.

A rendkívül színes forgatag és a rengeteg program hatalmas fesztiválhangulattal töltötte meg a történelmi fürdőváros utcáit, ahol éjszakába nyúlóan szóltak a retró slágerek. A szervezők profizmusát dicséri, hogy reggelre nyoma sem volt az előző éjszaka partijának, a monarchia híres fürdővárosa újra tisztán és frissen várta a fürdőzni vágyókat.

Opatija egyéb programjairól és látnivalóiról a Visit Opatija honlap nyújt részletes tájékoztatást.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába