Friss hírek

Turizmus

Hévízen elkezdődött a turisztikai szezon

Hévízen elkezdődött a turisztikai szezon

Eseményfigyelő 896

Hévíz újranyitott, a hétvégén már több százan fürödtek a gyógytóban, a magánszállások már belföldi vendégeket is fogadtak - közölte a város polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján.

Papp Gábor azt mondta: az egy hete érvényben lévő lazításoknak köszönhetően szombaton megnyitott a hévízi tófürdő, ahová több százan - túlnyomó többségében belföldiek - váltottak jegyet az elmúlt két napban.

Egyelőre csak a tóban lehet fürdeni, az egészségügyi biztonsági szabályok betartása érdekében egyszerre legfeljebb 750 vendéget fogadnak.

A látogatóknak csak minden ötödik öltözőszekrényt adják ki, hogy meglegyen az előírt védőtávolság, de már vannak kozmetikai kezelések, masszázs és más szolgáltatások is, a súlyfürdő azonban még nem működik, mert a fedett terület nem nyitott ki - jelezte a polgármester.

Kifejtette, hogy a veszélyhelyzet ellenére nem álltak le a városi fejlesztések. Hamarosan befejeződik a Festetics sétány felújítása, bővítik a közterületi kamerák rendszerét, s miközben várhatóan év végéig ingyenes marad a városban is a parkolás, közben új, korszerűbb parkolási rendszer elemeit építik ki a városban.

H. Horváth Orsolya, polgármesteri főtanácsadó a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a hévízi szálláshelyek közül leggyorsabban a szobakiadók reagáltak a megnyitás lehetőségére, a hétvégén már meg is jelentek az első belföldi vendégek.

A szállodák többsége május közepétől pünkösdig tervezi az újranyitást, de legkésőbb június közepéig szinte mindegyik üzemel majd, betartva a Magyar Turisztikai Ügynökség koronavírus-kézikönyvében megfogalmazott elvárásokat.

Kiemelte, hogy az egészségturizmus miatt a hévízi szállodák és szolgáltatók eddig is szinte kórházi higiéniai körülményeket biztosítottak, amit most még tovább erősítenek.

A turisztikai szakember elmondta: a város idegenforgalmi szervezete az elmúlt héten készített 4500 ember bevonásával online felmérést, amiből az derült ki, hogy a Hévízre utazni szándékozó turisták közel 90 százaléka akár azonnal elindulna, mert igényli a fürdőkúrákat, az egészségügyi szolgáltatásokat. Mindez azt bizonyíthatja, hogy az egészségturizmus krízisálló ágazat maradhat.

Papp Gábor polgármester ehhez hozzátette,

hogy az utazást tervezők 68 százaléka már május végén, június elején szeretne Hévízen pihenni.

Az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy a külföldi vendégek részéről is mutatkozik már érdeklődés, így elsősorban a közeli országokból - cseh, szlovák, szlovén és német vendégek -, illetve Oroszországból utaznának legtöbben, de ezt elsősorban a saját országuk előírásai teszik majd lehetővé.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.