Friss hírek

Turizmus

Felújítják az Aquaticum élményfürdőt Debrecenben

Felújítják az Aquaticum élményfürdőt Debrecenben

Eseményfigyelő 607

Megújul és sok új élményelemmel gazdagodik a csaknem 20 éves debreceni nagyerdei Aquaticum mediterrán élményfürdő - közölte a cívisváros polgármestere a tervpályázat eredményét ismertető sajtótájékoztatón pénteken.

Papp László elmondta: a 2003-ban átadott élményfürdőt a Kisfaludy turisztikai program keretében újítják fel, három új medencét és két új csúszdát is kialakítanak az óriáskupolában. A beruházás keretében megújul az 1932-ben, Borsos József tervei alapján elkészült legendás fedett uszoda is, ahol debreceniek generációi tanultak meg úszni, a kádas fürdő épületében pedig török fürdőt alakítanak ki - ismertette a polgármester.

Papp László hozzátette: a kivitelezés 2022-ben indul, és reményei szerint a beruházás 2024-re készül el.

debaq

Kósa Lajos országgyűlési képviselő, aki az élményfürdő átadásakor Debrecen polgármestere volt, azt mondta, felső középkategóriás, minőségi szolgáltatásokat nyújtó fürdőt terveztek, amely az elmúlt csaknem húsz évben a családok kedvelt találkozóhelye volt.

A mostani átalakítással is az a céljuk, hogy a gyermekes családoknak biztosítsanak elsősorban minőségi élményeket, és a mediterrán élményfürdőt a turisták mellett 60-70 százalékban helyiek látogassák.

Barcsa Lajos alpolgármester, a bírálóbizottság elnöke elmondta: a tervpályázaton három pályázó közül a Bord Építész Studió lett az első, a pályázati díj 5,7 millió forint volt.

debaq2

Hozzátette: a nagyerdei fejlesztési program újabb lépéseként megújuló mediterrán élményfürdőnek a járványt megelőző évben, 2019-ben csaknem 280 ezer látogatója volt.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba