Friss hírek

Turizmus

Fejlesztésekkel bővült a kápolnapusztai bivalyrezervátum

Fejlesztésekkel bővült a kápolnapusztai bivalyrezervátum

Eseményfigyelő 539

Ökoturisztikai fejlesztést, illetve akadálymentesítést is szolgál az a két pályázat, amelyek révén a Kis-Balaton térségében található kápolnapusztai rezervátum felújítására, bővítésére nyílt lehetőség.

Puskás Zoltán, a Zala megyei látogatóhelyet fenntartó Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BFNP) igazgatója a helyszínen tartott rendezvényen csütörtökön elmondta: a bivalyrezervátum 1992-ben nyitott meg, de az évente 40 ezer látogatót fogadó létesítményben átfogó fejlesztés mostanáig nem volt.

Az osztrák-magyar PaNaNet hálózat pályázatán hat hazai és burgenlandi partnerrel közösen 2,740 millió eurót nyertek ökoturisztikai fejlesztésekre. Ebből a forrásból 486 ezer eurót (mintegy 160 millió forintot) fordíthat a BFNP saját beruházásaira, köztük a kápolnapusztaira, amelyre 84,8 millió forint jutott.

Megújult a fogadóépület belső tere és az itt lévő, illetve a bivalyistállóban található állandó kiállítás, felújították a tanösvényeket és azok tábláit, illetve szilárd burkolattal is ellátva akadálymentesítették és élményelemekkel egészítették ki a területet bejáró sétautat – sorolta az igazgató.

Beszámolt arról is, hogy a Környezeti és energiahatékonysági operatív program támogatásával egy másik pályázat révén 369 millió forintot költhetnek el a kápolnapusztai rezervátum, valamint a salföldi major fejlesztésére.

A zalai bemutatóhelyen egyebek mellett a mára invazív fajokkal benőtt egykori legelőterületeket teszik rendbe, mégpedig a 120-150 egyedből álló bivalyállomány segítségével, de istállófelújítással és -bővítéssel, valamint gépbeszerzéssel is kiegészül a beruházás.

Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a rendezvényen úgy fogalmazott: „az ökoturizmus a környezetvédelem szabadegyeteme”, a mostani, akadálymentesítést szolgáló fejlesztések pedig lehetővé teszik, hogy a többségi társadalom tagjai mellett a fogyatékkal élők is a természet közelségébe kerülhessenek.

Arra emlékeztetett, hogy Magyarországon a fogyatékkal élők körében több mint 50 százalékos a foglalkoztatottság, ők tehát nemcsak adót fizetnek, de fogyasztóként igénylik a szolgáltatásokhoz való hozzáférést is.

Szári Zsolt Balázs, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos egyebek mellett arról beszélt, hogy a nemzeti parkok feladata a természet megőrzése és bemutatása, illetve továbbörökítése a következő nemzedékeknek. A Balaton térségében az életközösségek megóvása közös ügy, de szükség van a turisztikai attrakciók jóvoltából arra, hogy ez a törekvés szélesebb körhöz is eljusson.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál