Friss hírek

Turizmus

Dübörög az Országos Bringapark Program

Dübörög az Országos Bringapark Program

Eseményfigyelő 638

Öt új bringaparkot adtak át az elmúlt napokban az országban, összesen közel 64 millió forintos állami támogatással. A programban önkormányzatok, nemzeti parki igazgatóságok, erdészeti szervezetek, valamint sportegyesületek pályázhattak 50% állami támogatás mellett bringa- és görparkok építésére.

A márciusban indult Országos Bringapark Program célja, hogy Magyarországon minél nagyobb számban és minél magasabb színvonalon álljon rendelkezésre a sportolni vágyók számára bringa- és görpark - közölte az Aktív Magyarország.

A pályákon minden korosztály biztonságos keretek között, játékosan sajátíthatja el a helyes technikákat, javíthatja ügyességét, egyensúlyérzékét és koncentráló képességét. Azok a gyermekek, akik ilyen pályákon töltik a szabadidejüket, nem csak egészségesebbek lehetnek, hanem az ügyesebb kerékpárkezelési tudásuknak köszönhetően a forgalomban is magabiztosabb közlekedőkké válhatnak.

Az építési program támogatási kerete számos különböző pályatípust tartalmaz. A pályázók single trailek (egynyomvonalas, földutas pálya), pumpapályák (épített, egyensúlyérzéket fejlesztő ügyességi pálya) és kifejezetten az extrém sportok szerelmeseinek szánt BMX-, triál- és görparkok, valamint dirt/freeride pályák létesítését vállalták.

A most átadott bringaparkok is jól mutatják a pályák sokszínűségét: Kozármislenyben és Fóton erdei pályák épültek, Szigethalmon a pumpapálya mellett egy oktató KRESZ és mini pumptrack pályát is kialakítottak, Dévaványán egy futókör közvetlen közelében létesült pumpapálya, Iszkaszentgyörgyön pedig egy körpanorámával rendelkező, szimmetrikus kialakítású ügyességi pálya várja a bringázás szerelmeseit.

Szigethalom közel 20, Fót csaknem 15, Iszkaszentgyörgy 12, Kozármisleny 9, Dévaványa pedig 8 millió forintos állami támogatást kapott a bringaparkok építéséhez úgy, hogy az önkormányzatok ugyanennyi önrészt vállaltak.

Az Országos Bringapark Programot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) bevonásával hirdette meg, lebonyolítója pedig az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK).

A Kormánybiztosi Iroda az 50 százalékos önrész mellett idén 558 millió forint támogatást nyújtott ilyen létesítmények építésére.

„2022 tavaszáig 36 új bringapark és 3 vadonatúj görpark épül az országban”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki hozzátette, hogy két héten belül meghirdetik a 2022-es Aktív Magyarország Programhoz tartozó Országos Bringapark Programot is.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál