Friss hírek

Turizmus

Csúszdaparkkal nyit majd Jászapáti megújuló strandfürdője

Csúszdaparkkal nyit majd Jászapáti megújuló strandfürdője

Eseményfigyelő 489

Mintegy 200 millió forint kormányzati támogatásból újul meg a Jászapáti Tölgyes Strandfürdő , a tervek szerint az új csúszdapark május végére elkészül.

Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője elmondta: a több mint nyolcezer lakosú Jászapáti a gyógyhatású termálvizes strandfürdőről ismert, nagyon sokan látogatják a kempinget is. Évtizedek óta nem történt felújítás a fürdőben, ezért a 2019-es költségvetés tárgyalásakor nyújtott be egy módosító indítványt ennek érdekében.

A 200 millió forint kormányzati támogatásból egy gyermekmedence, valamint egy csúszdapark létesül. Utóbbiban lesz egy négyszemélyes, egy "kamikaze" és egy úgynevezett turbó vagy csigacsúszda. Emellett megújul a gépészet és egy új gyógyvizes kúttal is bővül a terület.

A tervek szerint a csúszdaparkot már május végén igénybe vehetik a vendégek, a teljes beruházást nyáron adják át. Emellett a kemping önkormányzati önerőből újul meg.

A strandfürdőt tavaly több mint 14 ezer, 2019-ben csaknem 50 ezer, korábban még több – például 2016-ban csaknem 57,5 ezer – vendég látogatta – számolt be Pócs János.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.