Friss hírek

Turizmus

Budapesten tíz vendégből kilenc külföldi volt a Sziget idején

Budapesten tíz vendégből kilenc külföldi volt a Sziget idején

Eseményfigyelő 1692

Mintegy 178 ezer vendéget fogadtak a fővárosi szálláshelyek az augusztus 7-12. között lezajlott Sziget fesztivál során. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján összesen 336 ezer vendégéjszakát regisztráltak a fővárosi szálláshelyek, tizedével többet, mint a tavalyi esemény alatt – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Különösen a külföldiek érdeklődése volt kiemelkedő, akik 20 százalékkal többen érkeztek, és 10 százalékkal több vendégéjszakát is töltöttek Budapesten, mint a tavalyi fesztivál idején.  Kiemelték, hogy a Szigetet megelőző héthez viszonyítva pedig még láthatóbb a rendezvény gazdasági és turisztikai hozadéka: a fővárosi vendégéjszakák száma negyedével, míg a szálláshelyek bevételei több mint harmadával múlták felül az előző heti értékeket. 

A nyár legnagyobb zenei fesztiválja idején érkezett mintegy 160 ezer külföldi vendég 10 százalékkal több éjszakát töltött el Budapesten, mint a tavalyi esemény alatt. A külföldi utazók közül a legtöbben ezúttal is Hollandiából érkeztek, őket követték az olaszok, a britek, a németek és a spanyolok – sorolta az MTÜ. A fesztivál alatt a fővárosban megszálló turisták csaknem  10 százaléka  belföldről érkezett, ezek közül mintegy 14 százalék maga is fővárosi volt. Őket követve a legtöbben Debrecenből, Miskolcról, Szegedről, Pécsről és Nyíregyházáról érkeztek a fővárosi szálláshelyekre. 

A közlemény szerint a Sziget a város vendégkörére is fiatalítóan hatott: a fesztivál idején Budapesten megszállt turisták 59 százalékát a 34 év alattiak tették ki. Közöttük a legnépesebb korosztály a 25-34 éveseké volt, 29 százalékos részesedéssel, húsz százalékuk a 19-24 év közötti, 10 százalék pedig 18 év alatti fiatalok közül került ki. 

Az NTAK adataiból az is jól látszik, hogy az eseménynek otthont adó III. kerületben 18-szor annyi külföldi vendégéjszakát regisztrálhattak a szálláshely-szolgáltatók, mint egy héttel korábban, és a tavalyi fesztivál idejéhez képest is 2 százalékos volt a növekedés a városrészben.

Ezt ne hagyja ki! Magyar Turisztikai Ügynökség Felpezsdítették a júliusi fesztiválok a hazai turizmust A többnapos események eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek.  A Szigetnek is köszönhető kiemelt érdeklődés hatására a fővárosi szálláshelyek bevételei is jól alakultak ezekben a napokban: mintegy 7,9 milliárd forintot tettek ki, 37 százalékkal többet, mint az előző években.

| Forrás: MTÜ/MTI

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?