Friss hírek

Turizmus

BalatonBike365 – bringás túrák egész évben a magyar tenger körül

BalatonBike365 – bringás túrák egész évben a magyar tenger körül

Eseményfigyelő 799

A balatoni kerékpáros turizmust fejlesztő és népszerűsítő BalatonBike365 program keretében több mint 800 km kerékpározásra alkalmas út kitáblázása készült el, és kapcsolódó weboldal, valamint a BB365 applikáció is segíti a kerékpáros túrák tervezését.

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ), a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) által létrehozott konzorcium a BalatonBike365 kezdeményezéssel olyan, kevésbé ismert, kisebb kerékpáros útvonalakat is kínál a magyar tenger körül, amelyek még izgalmasabbá és teljesebbé teszik a balatoni biciklizést.

Sport- és turisztikai, marketing és kommunikációs szakemberek, építészek, informatikusok, jogászok és önkéntesek évek óta dolgoznak azon, hogy a Balaton körüli kerékpározás élménye még jobban kiteljesedhessen.

A BalatonBike365 alapvető célja, hogy a Balatoni Bringakörhöz csatlakozva, azzal közvetlen összekötve elérhetők legyenek a tó déli részén, a Balaton-felvidéken és a Nyugat-Balaton–Kis-Balaton térségben kijelölt és kitáblázott, kerékpározható utak, valamint a környékükön lévő turisztikai szolgáltatások, természeti értékek, kulturális és gasztronómiai attrakciók.

A balatoni kerékpáros turizmust fejlesztő és népszerűsítő program keretében a konzorcium átfogó kutatást készíttetett a kerékpáros turisztikai piacról annak érdekében, hogy valós ismeretek mentén szülessenek döntések, szem előtt tartva azt az alapvetést, mely szerint Magyarország turisztikai potenciáljának növelése a turisztikai desztinációkban rejlik. Ennek a desztinációs logikának a zászlóshajója és kiemelt helyszíne a vidéki Magyarországon a Balaton térsége.

“Amikor megálmodtuk a projektet, az volt a célunk, hogy az egész balatoni térségre vonatkozóan, átfogóan valósítsunk meg kerékpáros fejlesztéseket, bevonva a vérkeringésbe a partközeli és a háttértelepüléseket egyaránt”

– mondta Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke.

“Több mint 800 km kerékpározásra alkalmas utat tábláztunk ki, amelyeken 20 pihenőpont és 3 szolgáltatóközpont segíti a kényelmes biciklizést, a szabadidő egészséges és hasznos eltöltését, és már elindult az ehhez kapcsolódó weboldal, valamint a BB365 applikáció is, amelyek segítik a kerékpáros túrák tervezését és a helyszíni tájékozódást” – tette hozzá az MTSZA elnöke.

A kerékpáros turizmus élményét teszi tehát teljessé a BB365 applikáció is, amely segít felfedezni a Balaton környékét. Hol van a közelünkben egy jó lángossütő? Merre menjünk egy gyöngyöző rozé fröccsért? Akad-e a környéken kerékpárosbarát panzió, vízvételi lehetőség vagy bringás pihenő, esetleg szerviz? Hova térhetünk be egy kávéra? Milyen látványosságot nyújt a környék, illetve milyen kulturális eseményeken köthetünk ki a túra végén?

Mások mellett ezekre a kérdésekre is választ ad a már Androidon és iOS-en is elérhető BB365 applikáció. Továbbá 50 tematikus túraútvonalat, illetve egy, a régiókon keresztül haladó, több napon át teljesíthető MTB-útvonalat is ajánl, kitáblázott útvonalhálózattal, a túrázás szempontjából hasznos információkkal, az elérhető szolgáltatásoktól kezdve a kihagyhatatlan látványosságokig.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?