Friss hírek

Turizmus

A 12. századi Magyarországra repít vissza a most átadott látogatóközpont Bugacon

A 12. századi Magyarországra repít vissza a most átadott látogatóközpont Bugacon

Eseményfigyelő 1828

Bugacon átadták az Aranymonostor Látogatóközpontot, amely az ott feltárt, 12. századi Árpád-kori monostort mutatja be.

Pénteken átadták a mintegy 1,4 milliárd forint magyar és európai uniós forrásból épült bugaci Aranymonostor Látogatóközpontot, ahol a Bugac határában több mint tíz éve folyó ásatássorozat eredményeként feltárt Árpád-kori monostort és a körülötte elterülő település életét, valamint az ott talált leleteket mutatják be.

Az átadóünnepségen Szabó László, Bugac polgármestere elmondta: a bugaci önkormányzat a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.-vel konzorciumban megvalósuló beruházás első üteméhez – a látogatóközpont kialakításához – a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert forrást. A látogatóközpont kialakítása nemcsak Bugac, hanem a vármegye turisztikai életében is mérföldkő – hangsúlyozta.

Tájékoztatása szerint júniusban várhatóan befejeződik a látogatóközpont második ütemének fejlesztése. A harmadik ütemre, amely egy kilátó, egy kemping és egy fogadóépület kialakítását, valamint a romterület rendezését foglalná magába, további forrásokat kell szerezniük. Ezt követi a negyedik ütem: a monostor megépítése Árpád-kori technológiákkal.

A tájba illeszkedő fogadóépület külső megjelenése, építészeti megformálása lapos, kerek, rovátkolt ezüst oldalával a homokban fellelt pénzdarabot idézi. Formája utal még az egykori kolostorok kerengőire is. Az épület földszintes kialakítása miatt teljesen akadálymentes, korszerű technológiai és szerkezeti megoldásai következtében pedig energiahatékony.

Az egykori Péterin az 1050-es években indult az élet, minden bizonnyal királyi telepítés következtében. A rendi monostort 1130 és 1140 között alapította a kor kiemelkedő főúri családja, a Becse-Gergely nemzetség.

A fontos hadi és kereskedelmi út mentén fekvő stratégiai helység a 12-13. század fordulójára a Duna-Tisza köze szakrális és gazdasági központjává nőtte ki magát. A korszakot tekintve hatalmas kiterjedésű és városias település életének végét az 1241-42. évi tatárjárás okozta. A helyszínen folyamatosan zajló régészeti feltárások tömegesen hozzák felszínre az Árpád-kori Magyarország kiemelkedő gazdagságának, nagyhatalmi státuszának bizonyítékait.

I Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.