Friss hírek

Turizmus

25,6 milliót loptak egy kuvaiti ékszerkereskedőtől egy budapesti luxushotelben

25,6 milliót loptak egy kuvaiti ékszerkereskedőtől egy budapesti luxushotelben

Eseményfigyelő 1246

Egy szobalány a gyanúsítottja annak az ügynek, amely során azt próbálják felderíteni: ki vihette el egy budapesti luxusszálloda széfjéből Ahmad Farah kuvaiti óra- és ékszerkereskedő 25,6 millió forintnak megfelelő euróját.

A férfi kéthavonta jár Budapesten, a magával hozott értékek miatt mindig luxushotelben száll meg, így történt ez tavaly, a lopás idején is, írja a Blikk.

A férfi akkor több százmilliós értékkel érkezett üzleti útjára, a vámnál mindent bejelentett, a készpénzt is. A 200 ezer euró és 50 ezer dollárnyi pénzköteget, a forgótőkét, valamint a nagy értékű óra- és ékszerkollekciót, továbbá a 12 darab bankkártyát a számkombinációs széfben helyezte el. Aztán május elsején este elment vacsorázni egy ismerősével, körülbelül pár órát lehetett távol. Amikor visszaért, semmi különöset nem tapasztalt, a széf zárva volt.

Miután az ismerősöm távozott, készpénzt akartam kivenni a szobai trezorból, de azonnal láttam, hogy hiányzik egy összegumizott köteg, vagyis 50 ezer euró. Amikor átszámoltam a többit, kiderült, abból is eltűnt. Összesen 71 500 euró és 4900 dollár (25,6 millió forint) hiányzott.

Fahrad rendőrt hívott, eljárás indult, és azóta lopás miatt egy embert hallgattak ki gyanúsítottként. A férfi ügyvédje azt mondja, a mágneskártya beléptetőjének adatait tárolja a rendszer, így derült ki, hogy a szobalány kétszer is járt bent, indokolatlanul, ezért lett ő a gyanúsított. A szálloda elméletileg felelősséggel tartozna a széfben elhelyezett értékekért, a napi szobaár ötvenszeresének értékéig, ám ezt nem akarják kifizetni, mondta az ügyvéd, hozzátéve: a vagyoni felelősség korlátlan akkor, ha a központi trezorban elhelyezett érték tűnik el, vagy ha az alkalmazottnak felróható a vendég kára.

Forrás: index.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben