Friss hírek

Turizmus

130 éves a New York Kávéház – Ahol egyszer egy fóka is reggelizett

130 éves a New York Kávéház – Ahol egyszer egy fóka is reggelizett

Eseményfigyelő 1093

A budapesti Blaha Lujza tér közelében álló New York kávéházat a legfiatalabbak főleg az előtte kanyargó sorról ismerik. 2011-ben ugyanis egy nemzetközi utazási portál a világ legszebb kávéházának választotta, és azóta minden hazánkba látogató külföldi kíváncsi rá. A gyönyörű belső térben egykor még sportszerbolt is működött, és nehéz elképzelni, de volt idő, amikor üresen tátongott Molnár Ferenc író kedvenc kávéháza.

 A tizennyolcadik születésnapomra azt kértem a barátaimtól, hogy menjünk el valahova reggelizni (veszélyesen éltem már akkor is, igaz?). Az 1990-es évek végén közel nem volt annyira népszerű a brunch fogalma, mint ma, így nyilvános helyen szinte sehol nem lehetett villásreggelit fogyasztani. Már nem emlékszem, kinek az ötlete lehetett, de a New York kávéházban kötöttünk ki, ahol akkoriban még könnyedén asztalhoz juthattunk. A díszes terekben kicsit feszélyezetten éreztük magunkat, de remek emlékként él bennem azóta is ez a délelőtt. Mióta 2011-ben a Ucityguides.com­­ útikalauz a világ legszebb kávéházának választotta a százharminc éves New York kávéházat, állandó szereplőjévé vált a Budapesttel foglalkozó nemzetközi utazási ajánlásoknak. Ennek – és még néhány trükknek – köszönhetően, amelyekről később lesz szó, a kávéház ma napi háromezer vendéget fogad, a bejárata előtt télen-nyáron, esőben és negyven fokban is hosszú sor kígyózik. A New York Café nemcsak túlélte a történelem viharait, hanem képes volt megújulni, hogy továbbra is a főváros egyik toplátványossága lehessen, maga mögé utasítva velencei, bécsi, prágai és párizsi versenytársait.
Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.