Friss hírek

Turizmus

Befutott a MÁV okosjegye – minél előbb megveszi, annál olcsóban utazhat

Befutott a MÁV okosjegye – minél előbb megveszi, annál olcsóban utazhat

Eseményfigyelő 558

A MÁV-Start új, kizárólag a digitális csatornákon megvásárolható jegytípust, okosjegyet vezetett be elsőként a szegedi vonalon közlekedő vonatok InterCity kocsijaira. A korlátozott számban kapható jegyekkel a menetjegy megváltásának időpontjától függően a vasúttársaság a szokásosnál lényegesen, akár 40 százalékkal olcsóbban biztosítja az utazást.

A tervek szerint az okosjegy a közeljövőben országosan, minden InterCity-járaton elérhető lesz.

A nemzetközi közlekedésben szerzett tapasztalatokat felhasználva kialakított, vonathoz kötött, dinamikus árazású okosjegyek első és másodosztályon is elérhetők korlátozott számban. A nagyobb kedvezmény igénybevételéhez érdemes mielőbb megváltani a menetjegyet, azaz minél előbb veszi meg jegyét az utas, annál olcsóbban utazhat – áll a társaság közleményében.

Az okosjegyek a MÁV applikációban és az új ELVIRA felületén vásárolhatók meg

minden szegedi InterCity-re, magában foglalva a menet- és a helyjegyet is.

Mindkét platformon megtalálható a kiválasztott vonatra az eredeti, teljesárú ajánlat is, ám az olcsóbb okosjegy is jól látható, amit kiválasztva a vásárlás a megszokott rend szerint könnyen elvégezhető. A kínálat az ütemezett felülvizsgálatok alapján változhat annak érdekében, hogy az utasok az eddigieknél lényegesen kényelmesebben utazhassanak a másodosztály helyett akár első osztályon, illetve korábbi vagy későbbi járattal.

A tervek szerint az okosjegy elérhető lesz a balatoni vonatokra a nyári forgalomban, év végéig pedig országosan az összes InterCity vonatra is bevezetik. Jelenleg az ajánlat a teljes áron utazók (pl. ingázók, kirándulók, belföldi turisták) számára ad lehetőséget az eddiginél olcsóbb utazásra; akár a saját autó vagy a telekocsi-használat kiváltására. A MÁV-Start vizsgálja a kedvezményes áron utazók, elsősorban a diákok számára történő kiterjesztést is.

okosmav2

Az okosjegy ára a szegedi vonalon, mindkét irányba, díjszinttől függően:

  • Budapest és Kecskemét vagy Cegléd és Szeged között másodosztályon 1599 és 1999 forint, elsőosztályon pedig 2199 és 2499 forint;
  • Budapestről Kiskunfélegyházára, Kistelekre, Szatymazra vagy Szegedre másodosztályon 2399 és 2999 forint, elsőosztályon pedig 3299 és 3799 forint.

Hosszabb, illetve átszállásos (például Budapest és Hódmezővásárhely közötti) utazás esetén az utas egy vásárláson belül megkapja a kedvezményes okosjegyet, ami Szegedig használható; és kap egy külön jegyet is a fennmaradó, a példa szerint Szeged és Hódmezővásárhely közötti szakaszra.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.