2024. március 29., péntek - Auguszta

Turizmus

A Pál utcai fiúk nyomában Budapesten

760

Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényét mindannyian ismerjük. Több nyelvre lefordították világszerte, filmadaptációt és színházi előadást is készítettek belőle. Azonban kevesen tudjuk, hogy mennyi ma is látogatható helyszín és emlékhely kapcsolódik ehhez a műhöz.

Mivel messzire sem kell menni értük, egy őszi hétvégén kellemes program lehet felkeresni őket a Ferencvárosban és Józsefvárosban. Cikkünkben összegyűjtöttük, melyek is ezek.

A Nemzeti Múzeum kertje volt a Pál utcaiak üveggolyózásának és az einstandnak a helyszíne. Ennek tematikus játszótér állít emléket.

A Hőgyes utca 3. szám alatti épületen tábla áll, mely Nemecsek Ernőre hívja fel a figyelmet egykori lakhelyén. A táblát 2016 szeptemberében állította Ferencváros Önkormányzata. Az emléktáblán ez a felirat áll: „Az emberi méltóságról és becsületről példát adó Nemecsek Ernő – Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regény főszereplőjének – regénybeli lakhelye.”

A regény einstandjelenetét ábrázoló Pál utcai fiúk szoborcsoport a Práter utcában található. Szanyi Péter a regény megjelenésének 100. évfordulója alkalmából készített alkotásán Nemecsek és két társa üveggolyózik, míg odébb a vörösinges Pásztorok figyelik őket. A szobor mögött, az iskola falán olvasható a regény ideillő jelenete: „Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: »Te, ezeknek tetszik a mi golyónk« – és még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: »Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz.«”

A Corvin sétányon áthaladva a Tömő utca sarkán áll a 2007-ben, a regény keletkezésének 100. évfordulója alkalmából létrejött Grund. Itt minden korosztály jól érezheti magát. A Grundra hatalmas várat építettek, mely felidézi a regénybeli faberakásokat. A kisebbek megúszhatják ezeket, a játszótéren játszhatnak, míg a homokozó melletti falon A Pál utcai fiúk kiemelt részleteit olvashatják, a nagyobbak pedig elfogyaszthatnak egy italt a romkocsmában.

A Füvészkert a regény több jelenetének is helyszíne. „Furcsa, érdekes hely volt ez a nagy üvegház. Ők a bal szárnyában voltak, s azon túl még az épület középrésze következett, majd a jobb szárnya. Véges-végig nagy levelű, kövér törzsű fák állottak nagy, zöld dézsákban. Hosszú ládákban a páfrány és mimóza tenyészett. A középső rész nagy kupolája alatt pedig legyezőlevelű pálmák meredtek fölfelé, s délszaki növényekből valóságos kis erdő állott itt. Az erdő közepén aranyhalas medence, a medence mellett pad. Aztán megint magnóliák, babérok, narancsfák, óriási páfrányok. Csupa erős, fojtó illatú növény, amely fűszeres szaggal tölti meg a levegőt. S a gőzzel fűtött, nagy üvegcsarnokban állandóan csurgott-csöpögött a víz.” – írja Molnár a műben. Boka, Csónakos és Nemecsek a pálmaházban bújt el, s a füvészkerti Viktória ház medencéjében tavaly nyáron állították fel Nemecsek szobrát, mely a regény egy fontos jelenetének, a kis főhős megfürdetésének állít emléket. A szobor Zsigó András formatervező munkája, s bár a mű csak deréktól felfelé ábrázolja a kisfiút, a víz tükröződése segít optikailag teljessé tenni a látványt.

(Forrás: elteonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details