2020. július 13., hétfő - Jenő

Turizmus

Kakasszóra ébredni, tyúkólban aludni – legalább pár napig

587

A Mátra déli lábánál egy csendes kis faluban, Kisnánán található a Bari tanya, ahol Tari Tünde gazdaasszony kifejezetten azokat a vendégeket várja, akik szeretnék megtapasztalni az igazi vidéki életet. Nem csak szálláshely, hanem önmagában egész napos program az állatok hadával, megannyi teendővel és a finom falatokkal. A környéken ráadásul számos látnivaló várja az utazókat a tanyával szemközt álló vártól, a túraútvonalakon át a közvetlen közelben található Egerig.

Nem is tudják, hogy milyen felejthetetlen élményből maradnak ki azok, akik nem ébredtek még kakasszóra és nem töltöttek el legalább néhány napot egy igazi tanyán. A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van időnként arra, hogy nyugodt körülmények között pihenhessen vagy kimozduljon a komfortzónájából és olyan dolgokat próbáljon ki, mint előtte még soha.

tanya5

Ezt látta meg Tari Tünde is, aki már tíz éve várja saját tanyáján a vendégeket. Kisnána központjában, a gyönyörűen felújított várral szemközt áll a Bari Tanya a maga állatseregével, régi paraszti portából kialakított falusi vendégházával és a gazdaaszony őszinte kedvességével. A hely sokaknak nyújtott az elmúlt években felejthetetlen kikapcsolódást. Bár jellemzően gyerekcsoportok a vendégek, számos visszatérő család, szerelmespár és baráti társaság választja pihenése helyéül az idilli környezetet.

Kipróbálható a gazdálkodás

Bár senkire sincs semmi rákényszerítve, a vendégek néhány napra akár a parasztudvar gazdái is lehetnek. A kacsa, liba, tyúk, kecske, bárány, malac, ló, kutya, macska ellátása mellett szénagyűjtéssel, gyümölcsszedéssel, kerti munkával, óltakarítással, konyhai segédkezéssel telhet az idő. Tünde természetesen mindenben szívesen segít és tanácsokat ad, de a szépen felcímkézett edényeken például látszik, melyik eleséget melyik állatnak kell kiosztanunk.

tanya

„Legújabb hóbortom, hogy olyan városi, de kiszakadni vágyó embereknek mutatom meg ezt a világot, akik valóban kíváncsiak rá. Tényleg megmutatom a széppel és rosszal együtt, őszintén válaszolok a kérdéseikre, itt mindent kipróbálhatnak” – mondta Tari Tünde, akinek bőven van már rutinja a tanyasi életbe való bevezetésben, hiszen minden nyáron táborozó gyerekcsoportokat fogad egy-egy hetes turnusokban.

tanya6

Természetesen a kemény munkáért járó jutalom sem marad el a négynapraforgós minősítésű falusi szálláshelyen. Itt főként a háztáji finomságokra gondolunk, hiszen a menün szerepel a kapirgálós csirke tojásából készített rántotta, mennyei lángos, helyi szörpök, lekvárok, sajtok és „disznóságok” is.

tanya2

A parasztudvaron este tábortűz, sütögetés, bográcsozási lehetőség várja a vendégeket. A hosszú napot pedig a Bari tanya három szobájának egyikében pihenhetjük ki, amelyeknek már a nevei is beszédesek: „Fecske szoba”, „Istállószoba” és „Tyúkól”.

Kis vár, nagy élmények

A Bari tanya udvarából is gyönyörű kilátás nyílik a kisnánai várra, ami a későközépkori magyar nemesi rezidenciák egyik legszebb emléke. A szokatlan módon nem hegytetőre, hanem a település belsejébe épült várat igazából a legutóbbi, nagyszabású felújítás tette az idegenforgalom térképére.

tanya3

A vár legjellegzetesebb része a gótikus, fent nyolcszögletűvé váló templomtorony, az egykori szentélyben látható Kompolti László faragott gótikus sírköve. A kaputorony tetejéről, a felújított kilátóteraszról csodálatos panoráma terül szemünk elé. A szokásos vártörténeti kiállításokon és kőtáron kívül egy érdekes opálgyűjteményt is láthatunk, Magyarország legnagyobb, négymázsás opálját őrzik a várban. Az országban harmadikként jelentek meg a falak között a kronoszkópok, melyek segítségével megcsodálhatjuk, hogy milyen is lehetett régen a vár és az itt élő emberek élete. Télen és nyáron számos program szórakoztatja a helybélieket és az idelátogatókat, így kézműves és karácsonyi vásárok, előadások. Akik szeretnének még többet megtudni a vár történetéről, azok ne mulasszanak el részt venni az óránként induló, hat perces 3D-vetítésen sem.

Szerencsehozó sárkány: dobj pénzérmét a kútba, és kiderül, alszik-e!

A helybeliek úgy tartják, hogy egyszer régen egy szerencsehozó sárkány élt a Mátra erdeiben. A Kompolti család utolsó férfi tagjának halálakor a sárkány megsiratta a családot, s mivel a vártemplomban helyezték örök nyugalomra a falu urát, a sárkány leereszkedett a vár kútjába, hogy mellette lehessen. Ezeréves álom vette így kezdetét. A legenda úgy tartja, hogy az ezer év letelte után a sárkány felébred, a várfalak újra felépülnek, a lovagok pedig visszatérnek, és őrködnek a szeretet és béke felett. Ám amíg ez az idő eljön, a sárkány addig is szerencsét hoz azoknak, akik leheletét belélegzik, ha ásít. Hogyan? Egy pénzérmét kell a vár kútjába dobni, s ha nem hallatszik lentről a koppanás, akkor ásít a sárkány, így az érme a nyitott szájába hull. Ellenben ha koppan a pénz, akkor a sárkány alszik, s a pénz a pikkelyére esett.

tanya4

Kisnána legendamesélője, az igazi lokálpatrióta Csabai András erről és számos más misztikus történetről szívesen mesél vezetett séták keretein belül a várban, valamint Kisnána más jeles helyszínein is.

Csillagtúra Kisnánáról

A Budapesttől 100 kilométerre található, alig 1000 lelket számláló település remek kiinduló bázis túrázáshoz és kiránduláshoz: innen indul a Mátra 115 teljesítménytúra és a mátraaljai körtúra is. Emellett Kisnána pont félúton található Gyöngyös és Eger között, így akár egy-két hetes nyaralásokat is meg tudunk tölteni izgalmas programokkal a környéken.

Amennyiben nincs olyan autó, amivel útra tudnánk kelni Kisnánára, akkor sem kell lemondani az utazásról. A Europcar Autókölcsönzőnél, akár már egy napra kibérelhetjük az utazásunknak megfelelő gépjárművet. Hogy utazás közben is hasznosan teljen az autóban töltött idő, játékos módon tanítsuk meg a táblákat a gyerekeknek. Útkereszteződésekhez érve, például ismertethetjük a különböző közlekedési táblák jelentését, hogy kinek van elsőbbsége és, hogy hogyan közelítsük meg szabályosan a vasúti átjárókat. A Europcar emellett a vállalatok számára is jó megoldás, flottabérlési lehetőségük komoly megtakarítást jelenthet a cégek életében.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KS Tools, a lemásolhatatlan!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új fesztivál debütál Budapesten ősszel

Új fesztivál debütál Budapesten ősszel

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Még idén elkészülhet Miskolctapolca futurisztikus fürdőkomplexuma

Még idén elkészülhet Miskolctapolca futurisztikus fürdőkomplexuma

More details
Rövidesen indul az 5. Fesztivál Akadémia Budapest

Rövidesen indul az 5. Fesztivál Akadémia Budapest

More details
Elindult az MSZÉSZ

Elindult az MSZÉSZ "Zöld Szálloda 2021–22" pályázata

More details
#nemaradjotthon – Vár a Széchenyi fürdő

#nemaradjotthon – Vár a Széchenyi fürdő

More details
Augusztus végén jön a Libegők Éjszakája

Augusztus végén jön a Libegők Éjszakája

More details
Péntektől nincs karantén az Angliába és Skóciába utazó magyaroknak

Péntektől nincs karantén az Angliába és Skóciába utazó magyaroknak

More details
Acélszobrokból nyílik kiállítás a szegedi Reök-palotában

Acélszobrokból nyílik kiállítás a szegedi Reök-palotában

More details