2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Turizmus

Kettesben, családdal vagy barátokkal, kezdő és tapasztalt legénység számára egyaránt nagy élmény a nyaralóhajózás, amely idén nyártól már itthon is elérhető.
Két határátkelő nyílt meg a magyar–osztrák határon hétfőn – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A döntés a határ menti térségben ingázók munkáját könnyíti.
A 2020-as nyaralószezon kétségkívül rendhagyónak számít az elmúlt évekhez képest. A légiközlekedés második negyedéves leállásával szinte megszűnt a Magyarországról elérhető úti cél kínálat.
Dinamikusan nőtt a kerékpárosok száma a nyári szezonban a nagy tavak - a Fertő-tó, a Tisza-tó, a Velencei-tó és a Balaton - körül, a legnagyobb, kétszeres növekedést a Velencei-tónál mérték…
Katonás rendben sorakoznak a fehérre meszelt falú présházak a Villányi borvidék településein. A pincék hűvösében tüzes, testes vörösborokat, könnyű vagy éppen kései szüretelésű fehéreket, gyöngyöző rozékat és izgalmas sillereket kóstolhatunk.
Az egykori zalaegerszegi Hotel Balatonból alakították ki a kínai tulajdonban lévő Willis Hotelt, melyet szombaton nyitottak meg ünnepélyes keretek között.
Csongrád fő vonzereje – különösen nyáron – a meseszép Körös-torok. De a dél-alföldi kisvárosba nem csak fürödni érdemes elindulni.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője