Az European Sleeper nevű holland magánvasúttársaság a cseh RegioJettel együttműködve 2022 nyarától tervezi üzemeltetni a járatokat.
A Costes Downtown konyhájának irányítását a húsz év után külföldről hazatérő Molnár Márk veszi át.
A Gyulai Várfürdőben megkezdődött az új gyermek-víziparadicsom építése, az attrakció legkésőbb a nyári szezonkezdetre, június 15-re elkészül.
Sorrendbe állították a világ 25 legjelentősebb bortermelő országát az alapján, hogy hova érdemesebb utazni, ha borturistának állnánk.
Vasárnap délelőtt újra kinyitott és a tervek szerint egész héten nyitva tart a visegrádi Nagyvillám sípálya.
Mintegy félmilliárd forint kormányzati támogatásból megújult a mosonmagyaróvári vár környezete – közölte a győri Széchenyi István Egyetem.
Egy új kutatás aszerint pontozta a világ művészetről híres városait, hogy mennyi kulturális élmény jut egymillió főre vetítve – lássuk a három győztest, melyek közt az egyik igazi meglepetés volt.