2026. február 8., vasárnap - Aranka

Turizmus

A most éppen omikronnal fémjelzett covid-járvány sem tántorítja el a bécsieket attól, hogy a világ egyik legnagyobb szabadtéri jégpályáján, a Városházájuk előtti téren induljanak a jégre.
A Hotel Palazzo Zichy egyedüli magyar szállodaként került a ranglista legjobbjai közé.
"Még mindig itt vagyok" – olvasható angolul a kezében tartott táblán. A videóban ezúttal az Emirates A380-as óriásgépe is feltűnik.
A tervek szerint halad az új Sió-zsilip építése, amely Siófok vezetőinek reményei szerint új arculatot ad majd a népszerű balatoni üdülőhely belvárosának.
A Pilisben idén immár negyvenedik alkalommal megrendezendő, 50 kilométeres távot felölelő teljesítménytúra a természetbarátok egyik legközkedveltebb túraeseménye, ahol garantált a családias, kellemes hangulat, erőnlétünk próbatétele és a természetben való maximális…
A Balaton még csak hártyásodik, így még jó idei kell várni, hogy alkalmas legyen téli sportolásra, az ország legnagyobb víztározójánál, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rakaca-tónál viszont már megjelentek az első jégvitorlázók.
Az első előkészítési munkálatokkal elrajtolt a majdani világrekorder gyalogos híd kivitelezése Sátoraljaújhelyen, és a tervek szerint 2023-ban már átsétálhatunk rajta.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője