Friss hírek

Történelmi és várjátékok, várak

Visegrád, Fellegvár

Visegrád, Fellegvár

Eseményfigyelő 5616

A visegrádi kettős várrendszert a tatárjárás után 1250-1260 körül építtette IV. Béla és felesége, Lascaris Mária királyné. Az erődítmény a Dunakanyarban, a Visegrádi-hegység magas sziklacsúcsától le egészen a Duna partjáig húzódik. Legismertebb épülete a korszak magyarországi várai közül méreteivel, erejével és pompájával is kiemelkedő Fellegvár.

A középkori vár fontos politikai és katonai szerepet játszott a magyar történelem során egészen a 17. század végéig, amikor hadászati jelentőségét elvesztette. Az erődítmény további része a Salamon-torony, illetve a Királyi palota, mely külön egységként látogatható.

A királyi család tagjainak alkalmi szálláshelyeként, az 1335-ös királytalálkozó egyik fontos színhelyeként és magyar koronázási ékszerek őrzőhelyeként is szolgált. A 13. századtól a 15. századig folyamatosan erősített és átépített vár a török időkben elszenvedett ostromok miatt rommá vált, így a 18. századtól elvesztette katonai jelentőségét.

Évente a vár helyszínein kerül megrendezésre színvonalas történelmi programokkal és középkori forgataggal a Visegrádi Palotajátékok.

A Fellegvár állandó kiállításai:
• Szent Korona kiállítás
• Vártörténeti kiállítás
• Panoptikum (1335-ös visegrádi királytalálkozó emlékére)
• Középkori fegyvertörténeti kiállítás
• Úri vadászat a középkorban
• Szabadtéri középkori hadieszköz bemutató
• Középkori báli jelenet

Helyszín:

Nyitva tartás:
Március 1 - Április 30. minden nap 09:00 - 17:00
Május 1 - Szeptember 30. minden nap 09:00 - 18:00
Október 1 - Október 25. minden nap 09:00 - 17:00
Október 26 - November 30. minden nap 09:00 - 16:00
December 1. - December 24. péntek-szombat-vasárnap 10:00 - 16:00
December 25. - Január 10. minden nap 10:00 - 16:00
Január 11. - Február 29. péntek - szombat - vasárnap 10:00 - 16:00

Családi nap: minden hónap utolsó vasárnapja rendeletben meghatározottak köre (pl. 18 év alatti gyermekek és kisérő szülők) számára ingyenes.
A magyar állam nemzeti ünnepein (március 15., augusztus 20. és október 23.) a belépés mindenki számára ingyenes!

További információ:
Tel: +36 26 398 101 (Fellegvár)
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.parkerdo.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?