Friss hírek

Történelmi és várjátékok, várak

Ozorai Várkastély

Ozorai Várkastély

Eseményfigyelő 6289

Ha van romantikus lovagvár Magyarországon, akkor Ozorai Pipó várkastélya egészen biztosan az! Az ozorai várhegy tetején álló masszív, szögletes, kora reneszánsz épületnek a kapuján belépve mintha egy firenzei palota udvarára csöppenne a látogató. A firenzei kereskedőcsalád sarja, Filippo Scolari, közismert nevén Ozorai Pipo, a várkastélyt gótikus stílusban kezdte építtetni 1416-ban.

Az otthonául és gazdaságának központjául szolgáló épület nem igazán hasonlított a korabeli várakra. Díszítése leginkább az itáliai városi palotákra emlékeztetett. 1423-ra a vár már minden bizonnyal készen állt, mivel Pipo ekkor már itt fogadta és látta vendégül Zsigmond királyt. 

Zsigmond király híres törökverő lovagját a szerelem láncolta a városhoz. Miután nőül vette a vidék urának leányát, Ozorai Borbálát, nagyszabású építkezésbe kezdett a páratlan szépségű, friss vizű patakokkal átszelt településen.

A várkastély a település központja felett, a Cinca-patak mellett emelkedő dombháton helyezkedik el, szabályos négyzet alaprajzú. Hajdan reprezentatív megjelenésével és lakályosságával tűnt ki a magyar várak közül. A palotaépületet kívülről szabályos elrendezésű várfal övezte, amelynek négy sarkát kerek tornyok erősítették. A várárokba a közeli Sió vizét vezették.

Helyszín: 7086 Ozora, Várhegy utca

Nyitva tartás:
2016. március 12-től hétfő kivételével minden nap 9.00 és 17.00 között.
Nyári nyitva tartás:  10.00-18.00 óra között

Az aktuális ünnepi nyitvatartásról az elérhetőségeken lehet tájékozódni.

További információ:
Telefon: +36 74/498 652
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.ozoraivarkastely.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál