Friss hírek

Történelmi és várjátékok, várak

Kisnánai vár

Kisnánai vár

Eseményfigyelő 4929

A Mátra déli lábánál, Kisnána községnek belterületén egy kisebb domb tetejét foglalja el a restaurált középkori vár tömbje. Napjainkban a Mátraalja vonzó történelmi műemléke, melynek falai alatt nyaranként látványos várjátékokkal idézik fel a letűnt múltat. A kisnánai vár a későközépkori magyar nemesi rezidenciák egyik legszebb emléke.

Története jól mutatja a földesúri lakóhelyek fejlődését és átalakulását. A megerősített várfalak, és felújított Öreg-torony mellett kiállítótermek is várják a látogatókat, valamint egy pompás panorámát kínáló toronyterasz.



Az országban harmadikként itt csodálkozhatnak a régmúltra a látogatók a kronoszkóp segítségével, mely azt mutatja meg, milyen lehetett több száz éve a vár. A várba új felvonóhíd is vezet, emellett újdonság az is, hogy kandeláberek szegélyezik a szépen parkosított vársétányt is a bejárattól a felvonóhídig. Esténként pedig a távolból is szembeötlő díszkivilágítás készteti megállásra az erre utazót.

Az egykori kőtár helyén szabadtéri rendezvények is tarthatóak. A bortrezor mellett kialakítottak a pincerészben egy többcélú rendezvénytermet is. A vár melletti színpad és mobil nézőtér nagyobb létszámú rendezvényekhez biztosít méltó körülményeket.

Helyszín: 3264 Kisnána, Béke utca 1.

Nyitva tartás:
2016. 02.01 - 2016.02.29. szerdától - vasárnapig 10.00 - 16.00
2016. 03.01 - 2016.05.31. keddtől - vasárnapig 10-00 - 17.00
2016. 06.01 - 2016.09.30. keddtől - vasárnapig 9.00 - 18.00
2016. 10.01 - 2016.10.30. keddtől - vasárnapig 10.00 - 17.00
2016. 11.01 - 2017.01.31. szerdától - vasárnapig 10.00 - 16.00

További információ:
Információ: 37/324-065
http://www.kisnanavar.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál