Friss hírek

Nemzeti parkok, botanikus kertek

Mészkő csodák Aggteleken

Mészkő csodák Aggteleken

Eseményfigyelő 7551

Lélegzetelállító föld alatti és feletti képződmények, barlangi patakok, nyargaló hucul ménes és az egykori mészégetők emlékei – Aggteleken és környékén, hazánk legészakibb táján valóságos csodavilág várja ősszel is a kirándulókat.

Az országhatárokat nem ismerő Gömör–Tornai Karszt alatt húzódó barlangrendszer, vagyis az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjai a világörökség részét képezik.

Ennek legismertebb, legrégebb óta kutatott része, a Baradla–Domica-barlangrendszer méretével, változatosságával és cseppkőformáinak gazdagságával kápráztatja el az ide érkezőt. Az emberi képzelőerő olyan nevekkel ruházta fel ezeket, mint például Anyósnyelv, Mikulás, Tigris, Sárkányfej, Krokodilszáj, Csillagvizsgáló, de van a föld alatt Oszlopok csarnoka és Óriások terme is.

Egész évben látogatható a több mint 30 kilométer hosszú barlangrendszer, de csak vezetett túrák keretében.

A barlang jósvafői kijárata mellett az érdeklődők díjmentesen megtekinthetik a Kessler Hubert-emlékházat is.

A karsztvidék ugyanakkor a felszínen is számos nem mindennapi látnivalót kínál. A víznyelők, töbrök, búvópatakok, a kivágott erdők helyén kialakult kopár hegyoldalak megismerésére kiváló lehetőséget adnak a különböző hosszúságú túraútvonalak. Az egyik legszebb kilátópont a Baradla-barlang aggteleki bejárata fölötti, 51 méter magas sziklafal tetején található.

aggtel

Túrázás közben találkozhatunk a mezőn ridegen tartott, kistermetű hucul ménessel, de láthatjuk az egykori szénégetők kemencéjét is. Jósvafőn megcsodálhatjuk a Tengerszemet, Aggteleken pedig a kopjafás temetőt. Hosszabb túrához elektromos rásegítésű kerékpárt is lehet bérelni.

aggtel2

Ha marad időnk, Aggteleken érdemes még felkeresni az „Ördögszántást", a 13. századi református templomot, a harangtornyot, a tájházat és a nyitott parasztudvart.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál