2026. július 2., csütörtök - Ottó

Szabadidő

Maga az út is lehet élmény: dugóban araszolás és idegőrlő parkolóhely-keresés helyett válasszuk a vonatra, buszra, hajóra szóló, kombinált napijegyeket.
A siófoki Hajóállomás mellett fekvő Rózsakert és az onnan induló parti sétány a helyi lakosok és a Siófokra látogató vendégek által is igen kedvelt parkja a városnak, amit egész évben…
A tiszabábolnai önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökségtől kapott támogatást szabadstrand kialakításához.
Mindössze öt óra autóval a monarchikus építészetéről híres történelmi fürdőváros, Opatija (Abbázia), ahol idén újra megrendezték a retrOpatija fesztivált. A Horvát Idegenforgalmi Hivatal meghívására, a PR in Hungary Kft. koordinálásával,…
Kevés olyan érintetlen táj maradt Európában, mint a Dráva folyó, amely jórészt szabályozatlanul, természetes medrében kanyarog déli határvidékünkön, és árterében a halakon kívül is számos védett növény- és állatfajjal találkozhatunk.
A budapesti III. kerület egyik legcsábítóbb nyári attrakciója idén is a Római-parti Plázs, amely lehetővé teszi a budapestieknek és a környéken élőknek, hogy közel fél évszázad után ismét szabadon strandoljanak…
Hegyek ölelésében, sűrű erdők rejtekében csodaszép tavak bújnak meg. Túrázók, fürdőzők, pecások, vagy csak a csendre vágyók számára igazi gyöngyszemeket gyűjtöttünk össze.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője