2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Szabadidő

Így főz a világ címmel formabontó útikönyvet és egyben szakácskönyvet készített a Budapest Airport. A könyv 48 országba – köztük Magyarországra – kalauzolja el az olvasót útleírásokon és tradicionális recepteken…
Az egykori erőd a már most is megtekinthető kastélyok mellett további turisztikai látványossággá válhat Tolcsván.
Budapest környékén nincs hiány az uszodákban, strandokban, sőt, két nagyon közeli aquapark is akad: Káposztásmegyeren az Aquaworld és a Mogyoródon az Aquaréna. Jóval kevesebb szó esik azonban tóparti rokonukról, az…
Július 23-án 40. alkalommal rendezik meg a Balaton-átúszást, az eseményhez kapcsolódóan 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezménnyel lehet utazni Révfülöp és Balatonboglár állomásra, illetve onnan vissza.
Debrecen első kóser étterme, a Hamsza közel-keleti ízvilágú ételeihez számos országból érkeznek alapanyagok.
Idén immár ötödik alkalommal került megrendezésre az egyik legrangosabb nemzetközi turisztikai verseny, az International Travel Awards, amely világszinten jutalmazza az utazási, idegenforgalmi és vendéglátó-ipari ágazaton belül tevékenykedő legkiemelkedőbb szereplőket. A…
Bokrétaünnepet is tarthatnának Bükfürdőn, hiszen az új játszótér tornyával elérte legmagasabb pontját a teljesen megújuló Thermal Camping második ütemének építése. A korábbinál kényelmesebb, komfortosabb lszálláshelyet egy hónapon belül birtokba vehetik…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője