2026. március 19., csütörtök - József

Turizmus

Vadregényes kalandozások a Dráván

554

Kevés olyan érintetlen táj maradt Európában, mint a Dráva folyó, amely jórészt szabályozatlanul, természetes medrében kanyarog déli határvidékünkön, és árterében a halakon kívül is számos védett növény- és állatfajjal találkozhatunk.

A Dráva az országba belépve még gyors sodrású, zúgókkal tarkított, de lentebb, a sík területre érve már lenyugszik, így változatosan izgalmas helyszín a vízitúrázáshoz. Fontos tudnivaló, hogy határfolyóról lévén szó – és a természet védelme érdekében is – csak szervezett, engedélyezett túrákon ismerkedhetünk meg ezzel az egyedülálló vízi világgal. A nyári szezonban több társaság kínál ilyeneket különböző hosszúságú időtartamban, emellett a Duna-Dráva Nemzeti Park szakemberei is rendszeresen indítanak kenus és kajakos programokat a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközponttól, utóbbiakból szemezgetünk most.

Félnapos túra a Dráván

Látnivalókban különösen gazdag, húsz kilométeres vízitúrán fedezhetjük fel a Dráva Vejti és Drávaszabolcs között kanyargó szakaszát. A 4-5 órányi, sodrásirányban haladó, könnyű evezés során némi szerencsével szürke gémet, nagy kócsagot, jégmadarat és rétisast is megleshetünk.

Könnyű evezés a Fekete-vízen

A Fekete-víz a Dráva egy kisebb mellékfolyója, amely kellően vadregényes, kacskaringós, és vízmélysége elérheti a két métert is. A túra kezdőknek is ajánlható, hiszen sodrás nincs, technikai nehézségre nem kell számítani, itt gyerekekkel is biztonságosan vízre szállhatunk. Az útvonaltól függően 7-10 kilométeres távot kényelmesen 3-4 óra alatt teljesíthetjük. Csónakunkkal kis öblöcskék, horgászok mellett haladunk el, és ha kellően csöndesek vagyunk, a felugró halak mellett szép számmal láthatunk vízimadarakat is.

3 program száraz lábbal

1. Nézzük meg az Ős-Dráva Látogatóközpont interaktív kiállítását, ahol sok érdekességet megtudhatunk a Dráva élővilágáról, az Ormánságról és az itt élő emberek hagyományairól.

dra2

2. A látogatóközponttól induló Dráva élővilága tanösvényt végigjárva a nyílt vízfelületektől a part menti, mocsaras területeken át a vadvirágokkal borított fás legelőkig többféle természetes élőhelyen kalandozhatunk A túrát madármegfigyelő-hely, madárgyűrűző állomás, kilátó, fotósles, fedett foglalkoztató és pihenőhelyek teszik változatossá.

dra3

3. A Hagyományos gazdálkodás tanösvényen régi tájfajtákból álló gyümölcsösön, fűszer- és gyógynövénykerten át vezet az utunk egészen a régi magyar háziállatokat bemutató majorig, ahol szürke marhák, shagya-arab lovak, mangalicák, racka juhok és ősi magyar baromfifajták élnek.

dra4

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője