2026. július 1., szerda - Annamária

Szabadidő

Az élet nem állhat meg teljesen, ezért a Frankfurti Turisztikai Hivatal úgy döntött, digitális eszközöket használ a város bemutatására.
Szerencsére a Kempinski Hotel Corvinus Budapest tetején lévő fűszerkert mit sem tud a körülötte tomboló vírusjárványról....
A turizmus a horvát GDP ötödét adja, csak tavaly közel 20 millió turista érkezett az országba. A járvány miatt azonban úgy tűnik, hogy az idei szezonban nem sok látogatóra számíthatnak.…
A közel 70 milliárd forint éves árbevételt generáló és 18 ezer munkavállalót foglalkoztató fürdőágazat újraindításához javaslatcsomagot állított össze a Magyar Fürdőszövetség a kormányzati gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódva.
Új, nonprofit kezdeményezéssel rukkolt elő a Jót(t)eszel csapata, hogy segítséget nyújtson a hazai vendéglátó egységeknek a koronavírus által okozott krízis kezelésében. Missziójuk szerint a tét nem kisebb, mint kedvenc éttermeink…
Érdeklődnek hazai és külföldi vendégek a nyári Balaton iránt, aki most szállást foglal, azt bármikor felhasználhatja, és egyben jótékonykodik is. Egy füredi hotel bécsi mintát alkalmaz, erről beszéltek egyebek mellett…
A hosszú bezártság és az esős június után végre itt a nyár – az idei szezon legkedvesebb kerthelyiségeit mutatjuk most meg, ahol el lehet bújni a város zaja elől.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője