2026. július 2., csütörtök - Ottó

Eseményfigyelő

35. alkalommal rendezik meg 2020. október 10-11-én a SPAR Budapest Maraton® Fesztivált Budapesten. Az atlétika a sportok királynője, a fején a korona a klasszikus táv.

A Gárdonyi-regényből jól ismert vár mellett török emlékeivel és barokk pompájával kápráztat el a legendákkal teli Eger. A tömény kultúrát laza fröccsözéssel oldhatjuk hazánk egyik

II. Albert korábbi belga király a biológiai apja Delphine Boelnek, aki ezentúl belga hercegnőként apja után felveheti a Saxe-Cobourg-Gotha nevet - közölte döntését a brüsszeli

Remekül szórakozik velünk az időjárás ezen a héten – pont olyan szeszélyes, mintha csak áprilist írnánk a naptárban. A hét eddigi részében nem léphettük át

Az Utcazenészek Versenye Egerben a barokk város egyik legnépszerűbb programja. Közel 200 zenész több napon át délelőttől késő estig a történelmi belváros 15 kijelölt pontján

Idén tizedik alkalommal adták át a Business Excellence díjat az üzleti turizmus legjobb szolgáltatóinak. A nem mindennapi körülmények között megrendezett díjkiosztó gálán a zalacsányi Zala

Az Európai Madármegfigyelő Napok hazai koordinátora, a Magyar Madártani Egyesület (MME) országszerte 17 megyében és Budapesten összesen 54 helyszínen várja a madárbarátokat szervezett programokkal a

Brian Grazert, a világ egyik legsikeresebb és legismertebb filmproducerét megkérdezték, mi a sikerének titka. Azt felelte: „Nagyon egyszerű! Végtelenül kíváncsi vagyok és remekül építek kapcsolatokat.”

Az őszhöz a kirándulás, a séta és a természetben való gyönyörködés éppúgy hozzátartozik, mint a sárguló falevelek vagy épp az iskola. A kánikula elbúcsúzik, a

Szenvedő szerkezet - Hétköznapi Trianon címen vándorkiállítással, Összetartozás Éve elnevezéssel pedig kerítéstárlattal emlékezik a trianoni békeszerődés aláírásának századik évfordulójára keddtől a Magyar Nemzeti Múzeum.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője