2025. július 8., kedd - Ellák

Eseményfigyelő

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár közös kutatási programja eddig soha nem látott fényképgyűjtemény segítségével mutatja be a rendszerváltást megelőző évek településfejlesztési

A Móricz Zsigmond Színház a 2020 novembere és 2021 februárja között összesen több mint kettőszázezer megtekintést elért online műsorsorozatait követően elindítja a Móricz Online elnevezésű

A mélytengeri olaj- és gázipari ágazat hatalmas infrastruktúrával rendelkezik, amelynek fenntartása igen költséges. Kutakat, egyéb berendezéseket és több ezer kilométernyi csővezetéket kell telepíteni, majd folyamatosan

A legtöbben belső felújításra és szigetelésre költenék az otthon-felújítási programban elérhető akár 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást – derül ki a GKI

A könyvtáraknak is betett a harmadik hullám, de van ahol még így is akad megoldás a kölcsönzésre.

Felújítást és díszkivilágítást kap a Duna-parti Bálna.

Repülni valahová már lejárt lemez. A Qantas ausztrál légitársaság ezt felismerte és a járvány alatt olyan járatokat indított, amely nem repült sehová. Be lehetett csekkolni,

A koronavírus-járvány harmadik hullámának idejére ideiglenes bezárt óvodák, iskolák és a csökkenő utasforgalom miatt szerdától a közösségi közlekedési járatok tanszüneti menetrend szerint közlekednek, ennek bevezetése

Home office? Távmunka? A koronavírus miatt az elmúlt évben egyre több ember életében játszanak fontos szerepet ezek a fogalmak. A kormány friss korlátozásai miatt ráadásul

Mérnöklányok a családban című felhívásával mérnöknők történeteit várja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), melynek levéltára az első magyar mérnöknők emlékének megőrzésén dolgozik.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

More details
Happy MONDAY Hours!

Happy MONDAY Hours!

More details
Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

More details
Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
Internet Hungary, 2025. október 7-8.

Internet Hungary, 2025. október 7-8.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője