2024. május 8., szerda - Mihály

Archívum

Legendák, hagyományok, népi fortélyok – 2021. június 25–26.

2021-06-23 440

A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatát, ezúttal rendhagyó módon, június 25–26-án, kapcsolódva a Múzeumok Éjszakájának redezvényeihez.

A járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy a megszokott tavaszi alkalommal, Szent György napján várják tájházaink az érdeklődőket, de a júniusi hétvége már lehetőséget kínál a személyes találkozásra és a közös ünneplésre – írja közleményében a Magyarországi Tájházak Szövetsége.

Az eseményhez csatlakozó tájházak országszerte a legtöbb helyszínen ingyenesen várják a vendégeket. Meghatározott időpontokban szakvezetéssel mutatják be az egyes épületek berendezéseit. Sok helyütt hagyományőrző csoportok lépnek föl a helyszínen, s kézműipari portékák között lehet válogatni, vásárolni, tájjellegű ételek kóstolásával egybekötve.

Az országos megnyitó helyszíne ezúttal a Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely lesz, ahol a programok 2021. június 26-án 14 órakor kezdődnek.

A Falumúzeum 1960-tól őrzi és tárja az érdeklődők elé a község gazdag történeti és néprajzi emlékeit. A szervező-alapító Molnár Lajos és Molnár Lajosné szül. Hajdú Margit tanító házaspár áldozatos munkájának, valamint a 60 éves falumúzeumnak állít emléket a Tájházak Napján nyíló kiállítás számos egyéb program mellett.

tajj2

Ízelítő a bekapcsolódó tájházak programkínálatából

Mezőkövesden a Matyó Népművészeti Egyesület alapításának 30. évfordulóját ünnepli a Tájházak Napján tartandó programjaival, melyben kiállításmegnyitó, látványfőzés, bor- és pálinkakóstoló, sok-sok néptáncegyüttes bemutatója, hagyományőrzők felvonulása, és táncház is szerepel.

tajj3

Az Ócsai Tájházban életre kelnek a gazdák és a gazdasszonyok mindennapi használati tárgyai, még-pedig mesés módon. Hol a Sütőasszony szegényes, földpadló szobájában szól majd a mese szitáról, teknőről, kenyérről, búzáról, dióról; hol pedig a Nagygazda házában mesélnek majd a tarisznyát akasztott, világlátó legényekről és egy Katica nevű okos leányról.

Gyenesdiáson a József Attila Művelődési Ház és Könyvár Pásztorház dödöllekészítéssel és kóstoló-val, kézműves foglalkozással, a Diási Vízimalom Pékmúzeum Festetics Fűszerkert és Herbáriumban gyógynövény-bemutatóval várja az érdeklődőket.

tajj4

A Gombai Tájházban online formában készülnek a Tájházak Napjára. A gombaiak lakossági szavazás keretében kiválasztanak egy-két különösen kedves vagy fontos kiállított tárgyat a Gombai Tájházból. Ezek után ezekről a tárgyakról interjút készítenek az adományozóval vagy olyan települési lakossal, aki el tudja mesélni a kiállított tárgy hiteles történetét, eredetét. Az interjúból, valamint a tájházi kiállítás képi anyagából egy videót vágnak össze, amelyet június 26-án feltöltenek a Gombai Tájház facebook-oldalára.

A Tájházak Napja teljes, országos programkínálatról a Tájházszövetség oldalán és a Tájházszövetség Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Skyview Airshow, 2024. május 12.

Skyview Airshow, 2024. május 12.

More details
Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

More details
Deszka Fesztivál, 2024. május 9-18.

Deszka Fesztivál, 2024. május 9-18.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Városalapítók napja és rétesfesztivál, 2024. május 10-12.

Városalapítók napja és rétesfesztivál, 2024. május 10-12.

More details