2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

Már egy hónapja elérhető az első magyar befektetési és jótékonysági kriptovaluta, a Hungarian Vizsla Inu. A digitális fizetőeszköz kezdeti értékéhez képest a csúcsponton 145 000 %-os növekedést ért

A kormány három évre ütemezve, összesen 588 millió forinttal járul hozzá ahhoz, hogy megépüljön Marcali 2013-ban félbehagyott gyógyszállója - közölte Móring József Attila (KDNP), a

A pandémia csak átmeneti megingást hozott a magánegészségügyben, és úgy tűnik, közép távon a privát szolgáltatók nyernek a járvány alatti, járvány utáni világban.

Sok szempontból példanélküli hónapokon vagyunk túl, nincs ez másként az energetikában sem, a pandémia alaposan megmozgatta az olaj, a földgáz, az elektromos áram vagy akár

gyáltalán nem mindegy, hogy a magyar gazdaság koronavírus-járvány utáni kilábalásának folyamatában hogyan tudnak részt venni a magyar tulajdonú vállalkozások.

Gazdasági és pénzügyi ritmusváltást hozott nemzetközi szinten és a legtöbb magyar cég számára is a koronavírus-válság, talán nincs is olyan szeglete vagy szereplője a magyar

A hatalmas érdeklődéssel fogadott első alkalom után, 2021-ben másodszor rendezzük meg a Sustainable World 2021, a jövő vállalatainak szóló konferenciát.

50 büfékocsi leköltözött a Balatonra és közel 100 érkezik a fesztiválokra: Keszthelyre, Balatonfüredre és Tihanyba. A balatoni food truck show-kra a szervezők 200 ezer vendéget

A hazai tájakon barangolókra izgalmas és mesés panorámát kínáló túraútvonalak várnak.

Csütörtökön átadták a Szigligeti vár most befejezett helyreállítási ütemét és új élményalapú kiállítását. A fejlesztés több mint félmilliárd forintból valósult meg.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője