2025. június 18., szerda - Levente

Eseményfigyelő

Március 11-én rendezik meg a VII. Tavaszi Regatta vitorlásversenyt és a Balatoni Borok és Füstölt Falatok Fesztiválját Balatonlellén.

A téli szünet után szerdán nyit újra a szegedi Móra Ferenc Múzeum központi épülete, a közgyűjtemény kiállítóhelyei, a Fekete ház és a Vármúzeum már szombattól

Budapest ismét bekerült a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox világturné programjába, 2023. október 17-én 19:30-kor a MVM Dome-ban adnak koncertet.

Annak is érdemes egyszer megnéznie, aki nem tartja magát a virágok rajongójának.

Ötven évvel ezelőtt, 1973. március 2-án mutattuk be a Vígszínházban Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját Presser Gábor zenéjével és

Mintegy 30 borász, 120 féle bor, pezsgősarok, gasztronómiai kiállítók és tematikus mesterkurzusok is várják az érdeklődőket a második Cifra Borsétán március végén Kecskeméten - közölték

Michelin-ajánlással rendelkező éttermek is részt vesznek a tavaszi Országos Étterem Héten, amelyen idén több mint 150 vendéglő kínálja majd specialitásait március 9. és 19 között.

E gépcsodákat saját korukban is csak királynék, hercegek és hollywoodi sztárok engedhették meg maguknak.

A Balaton-felvidék megannyi kilátóval büszkélkedhet, melyeket meghódítva rácsodálkozhatunk a természet megragadó erejére.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője