2025. június 18., szerda - Levente

Eseményfigyelő

A Veszprém-Balaton 3023 EKF programsorozatában Ez az a Nap! 2023- címmel nemzetközi keresztény könnyűzenei fesztivál kerül március 15-én a Veszprém Arénában megrendezésre, amelynek sztárvendége Michael

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, az újjászületés hónapja. Napközben már kellemes, tavaszias meleg van. Ilyenkor nem csak a fák borulnak virágba, de a

Hazánk öt, barlangokkal bíró nemzeti parkja rendhagyó programokkal, sőt, egyedi kedvezményekkel várja az érdeklődőket a Barlangok Hónapja kampány keretében.

Ugyan az idei tél kétszer is jelentős meleghullámot hozott, azonban az elmúlt napok hidegebb időjárása lehetővé tette a meglévő hóréteg növelést, illetve újabb jelentősebb hómennyiség

A magyar tervezők a budapesti divathét után Olaszországban is bizonyíthattak. Ezúttal hét márka kapott lehetőséget arra, hogy bemutathassa 2023/24-es kollekcióját a Milano Fashion Week-en. A Magyar

Március 22-én és 23-án, több mint 140 kiállítóval, valamint közel 1200 állásajánlattal várja az érdeklődőket az 51. Műegyetemi Állásbörze. Hazánk egyik legrangosabb álláskereső rendezvénye idén

2023 tavaszán ismét egy formabontó HIBRID HVG Állásbörzével készülünk.Találkozz személyesen vezető munkaadókkal április 26–27-én a Papp László Sportarénában! Növeld tovább esélyeidet álmaid állására, vegyél részt

Csaknem kétezer négyzetméteren tíznél több terepasztallal várják a látogatókat a 9. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 17. és 19. között az Aba-Novák Agóra

Teljesen megújul a Visszhang-domb Tihanyban, de az autósok nem járnak jól.

Új terekkel és programokkal is várja látogatóit a Dobó István Vármúzeum Egerben, jelentette be az intézmény igazgatója pénteken, a múzeum idei programkínálatáról és megvalósult, valamint

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője