2025. május 26., hétfő - Fülöp

Eseményfigyelő

sopronA  több mint fél évszázados múltra visszatekintő Soproni Ünnepi Hetek a város egyik legnagyobb összművészeti fesztiválja.

sorA Tisza Expo Zrt. szervezésében, 2016 nyarán másodjára kerül megrendezésre a szegedi Dugonics téren,

palinkaA fesztivál egész nap gazdag programot kínál gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek egyaránt. Teret ad a

strandEbben az évben sem maradhat el a Budapest Gyógyfürdő Zrt. ötletes strandkampánya. Most a

vakacio12016. június 11-én az Europarkban a Minimax sztárjaival együtt búcsúztatjuk a tanévet. Az iskola

A közel negyed évszázada indult ferencvárosi tömbrehabilitációs program nyerte el a szakma legkiemelkedőbb nemzetközi

A Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázatán 2016. május 25-én a nemzetközi zsűri ezüst

Görög Ibolya – 1987-1999 között a Miniszterelnöki Hivatal protokollosaként, majd protokollfőnökeként dolgozott. 1999-től felnőttképzésben

nyarifesztTöbb mint 100 programot, köztük színházi produkciókat, koncerteket, gyermekelőadásokat és kiállításokat kínál a június

vizA Magyar Fürdőszövetség felhívása június 11-re, a Wellness Világnapjára:

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Gyereknap a Budaörsi Repülőtéren, 2025. május 25.

Gyereknap a Budaörsi Repülőtéren, 2025. május 25.

More details
Gyermeknap és Hősök Napja a Budai Várban, 2025. május 25.

Gyermeknap és Hősök Napja a Budai Várban, 2025. május 25.

More details
Lurkócia Városi Gyereknap, 2025. május 25.

Lurkócia Városi Gyereknap, 2025. május 25.

More details
Müpa Gyermeknap, 2025. május 25.

Müpa Gyermeknap, 2025. május 25.

More details
Múzeumok Majálisa, 2025. május 24-25.

Múzeumok Majálisa, 2025. május 24-25.

More details
Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban, 2025. május 24-25.

Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban, 2025. május 24-25.

More details
Gourmet Fesztivál, 2025. május 22–25.

Gourmet Fesztivál, 2025. május 22–25.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője