2025. június 18., szerda - Levente
Hazánkban a lakóépületek 13%-a ipari panel technológiával készült a 60-as és 80-as évek között. Azon túl, hogy a bennük lakó több mint 1,1 millió ember
A Budapest-Balaton kerékpáros útvonalon három, összesen közel 50 kilométer hosszú szakasz megépítése indul hamarosan.
Dél-Zala a lágyan hullámzó dombok, a termálfürdők és a kiterjedt, érintetlen erdőségek hazája. Mintha a határ menti, aprófalvas vidéken megállt volna az idő: mindent átjár
Minden évben eljön az éjszaka, amikor az állatoké a főszerep.
A Veszprém-Balaton Filmpiknik a gyerekek számára is sok újdonságot kínál.
A koronavírus-járvány miatt, a tavalyi tanévben bevezetett digitális tanrend mély nyomott hagyott a társadalomban. A HelloVidéknek nyilatkozó szülők és pedagógusok többnyire attól tartanak, hogy a
Ingyenes koncertszerű, szabadtéri előadással látogat el Veszprémbe a nyár utolsó hetében a Magyar Állami Operaház. Bizet remekműve Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Nagy Zoltán főszereplésével,
Közelebb hozza a művészetet a fiatalokhoz egy családi vállalkozás
Segítséget kérnek a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi
Az Orbit 5. éve működik együtt az SOS Gyermekfalvakkal, hogy hátrányos helyzetű gyermekeket támogasson a Help Them Shine kampányukon keresztül. A projekt célja, hogy az
|
A vidéki nagyvárosaink kiemelkedő jelentőséggel bírnak az…
Már lehet szavazni Az év fodrásza verseny…
Az immár 8. éve megrendezésre kerülő China…