2025. június 18., szerda - Levente
A magyarság története szempontjából fontos dokumentumokból nyílt 2021 szeptemberéig megtekinthető kiállítás hétfőn a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában A nemzet emlékezete címmel, írja az MTI.
Baranya megye déli része a kerékpáros turisták ideális terepe. Kiépített bringautakon és kis forgalmú közutakon járhatjuk be a vidéket, érintve történelmi emlékhelyet, várat, borospincéket, természeti
A sárgadinnyét nem csupán páratlan zamatáért és édes ízéért szerethetjük, hiszen ez a gyümölcs csodás hatással van az egészségünkre is. Dúskál a vitaminokban és a
A páratlan utazási élményt nyújtó közlekedési eszközök még csalogatóbbá tehetik az utazást a magyar tengerhez.
Ai Weiwei 1957-ben született kínai civil aktivista és művész. Ő volt az, aki több hónapi nyomozása után kiderítette, hogy a 2008-ban bekövetkezett tragédiában, a szecsuani
A koronavírus-járvány fokozódása miatt Ukrajna egy hónapra, azaz augusztus 29-től szeptember 28-ig ismét lezárja határait a külföldiek előtt - jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök az
Húsz helyszínen, színes programokkal várja a szurkolókat a Futball Éjszakája, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg 2020. szeptember 4-én.
Az újranyitási akció keretében a belépőjegyek közel 40%-kal csökkentett áron vásárolhatóak meg 2020. október 31-ig, a 15 alkalmas akciós bérletek pedig további 15% kedvezményt biztosítanak.
Sem tűzijáték, sem fényjáték nem várja majd az újévet köszöntőket idén a cseh fővárosban. Az önkormányzat takarékossági okokra hivatkozva törli a szokásos attrakciót. A koronavírus-járvány
Azon kívül, hogy kismértékben növekedtek az alkuk, és szerényebb az érdeklődés a panellakások iránt, nem igazán hozott változást a Covid-19 a kelet-pesti külső kerületek ingatlanpiacán.
|
Immáron tizedik alkalommal rendezzük meg a bankszektor, az IT-szektor és…
Három helyszín, megannyi hangulat és stílus a…
Új névvel, új alapokkal, de a megszokott…