2026. április 11., szombat - Leó

Eseményfigyelő

Közeledik a húsvét, az ünnep ideje, s a legtöbb családban az elkövetkező napokra időzítik a nagyobb bevásárlásokat. A SPAR Magyarország számára fontos a vevők minőségi

Több mint 150 kiállító négyezer állásajánlata közül válogathattak a hallgatók a tavaszi Műegyetemi Állásbörzén, ahol ismételten a villamosmérnökök iránt volt a legnagyobb kereslet. A K

A Tavaszi Emlékhadjárat egyik jelentős állomása Isaszeg. Az Isaszegi Történelmi Napok rendezvénysorozat több évtizedes múltra tekint vissza.

Március 30-tól április 16-ig várja látogatóit a Vörösmarty Tavasz, ahol gasztronómiai és kézműves kiállítók, zenei programok és többek között lugast idéző szelfipont, húsvéti díszítések sokaságát

Az immár négynapos Hollókői Húsvéti Fesztiválon folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások az elmaradhatatlan locsolkodással, koncertek, családi és gyermekprogramok nyújtanak élményeket a vendégeknek. Április 7 és 10.

Április 2-án délelőtt 10 órától a Fény utcai piac hívja közösségi terébe a kenyér szerelmeseit. Az ingyenes Kenyérlelke Fesztiválon bemutatkoznak pékségek, de jönnek kistermelők, lesznek

Hetedik alkalommal bont szirmot Kőröshegyen a virágoskert, amelyre a húsvét utáni héten várják a látogatókat.

Ebben a bizonytalan időben nem is lehet aktuálisabb ez az e-mail, hiszen biztosra veszem, hogy mindannyian szeretnénk a lehetőségeinkhez képest a legjobban felkészülni az előttünk

A 10 millió Fa közössége három és fél év alatt Magyarország szerte közel kétszázezer fát és több mint negyvenezer cserjét ültetett el. Céljuk 2023-ra, hogy

Óbuda legnagyobb bevásárlóközpontja az INTERSPORTTAL kötött szerződésének köszönhetően egy újabb mágnesbérlővel gazdagodik 2023 őszén, ahol már most olyan márkák színesítik a bérlői mixet, mint például

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője