2023. május 28., vasárnap - Emil, Csanád

Hírek, elemzések

Műegyetemi Állásbörze: közel húszezer érdeklődő, több mint 150 kiállító négyezer állásajánlatára

324

Több mint 150 kiállító négyezer állásajánlata közül válogathattak a hallgatók a tavaszi Műegyetemi Állásbörzén, ahol ismételten a villamosmérnökök iránt volt a legnagyobb kereslet. A K épületben a szakértői tanácsadás kapott új köntöst, a Q épületben pedig neves cégek tartottak előadásokat kiemelt szakmai témákban. A kétnapos eseményre közel húszezren látogattak ki, amely a külföldi diákok körében is egyre népszerűbb. Ezzel összehangban jól látható, hogy közülük egyre többen maradnának Magyarországon az egyetem elvégzése után is.

Kiemelt figyelem övezte a tavaszi Műegyetemi Állásbörzét, amire az őszi eseményhez képest többen, közel húszezren látogattak ki. A kiugró érdeklődés hátterében részben az állt, hogy a szervezők ezúttal olyan újításokkal rukkoltak elő, amelyek előre mutatnak, segítik a látogatók célirányos keresését, karrierjük beindítását. Fontos szempont volt, hogy a kiállítók nem csak konkrét állásajánlatokkal jelentek meg, hanem betekintést adtak a munkájuk mindennapjaiba, és lehetőséget kínáltak projektfeladatokhoz, diplomamunka-témákhoz is. Ezt a Műegyetemi Állásbörze és a MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet kutatása is igazolta. A kutatásban hallgatókat és az Állásbörze partnereit kérdezték arról, mi a véleményük a felsőoktatásban lezajló változásokról és annak fejlődéséről.

E kutatás alapján a hallgatók közel kétharmada fontosnak tartja, hogy az általuk választott oktatási intézmény szoros partnerséget ápoljon több céggel is, ezzel segítve majd az elhelyezkedésüket. A Műegyetemi Állásbörze partneri visszajelzései alapján elmondható, hogy tízből kilenc vállalat foglalkoztat gyakornokot, és a cégek harmadánál működik mentorprogram, legtöbbször szervezeten belül.

A kutatásból kiderült, hogy a potenciális egyetemeket támogató cégek 78 százaléka enged betekintést a mindennapi életébe, akár gyárlátogatás, akár nyílt nap formájában, 70 százalék pedig gyakornoki programot biztosít és szakdolgozati vagy projektmunka-témát kínál az érdeklődő hallgatók számára. Budapest egyik legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvényén március 21. és 22. között, több mint 150 kiállítóval és közel négyezer állásajánlattal volt jelen. Ugyan arról pontos számadat még nem áll rendelkezésre, hogy a nyitott pozíciókból mennyit töltöttek be az eseményen, a börze honlapján, csak márciusban több mint 1200 állásjelentkezés történt.

Egyhónapos felkészülés az Állásbörzére

Németh Ákos
, a BME Kancellária Értékesítési Szolgáltatási Igazgatóság (BME ÉSZI) vezetője, az esemény egyik szervezője kiemelte, a műegyetemi hallgatók szerencsés helyzetben vannak, hiszen ’házon belül’, az ÉSZI szervezésében egész évben elérhetők számukra a karrierindításhoz szükséges ún. soft skillek fejlesztésének lehetősége. Online kurzusokra, csoportos tréningekre jelentkezhetnek, ha kommunikációs vagy prezentációs készségeiket, CV-jüket szeretnék fejleszteni. Ezek a szolgáltatások minden érdeklődő számára elérhetők a BME Felkészítő Napok keretében, a börze előtti és utáni hetekben. Ezeket a lehetőségeket sokan igénybe vették idén tavasszal is.

Kapkodnak a villamosmérnökök után, nő az igény az angol nyelvű tájékoztatásra

Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója, egyben a rendezvény főszervezője arról beszélt, ismételten a villamosmérnökök iránt volt a legnagyobb a kereslet a börzén, akiket a gépészmérnökök, informatikusmérnökök, mechatronikai mérnökök követtek az előkelő sorban. Szintén nagyon keresettek voltak a már tapasztalt munkavállalók, illetve újdonság volt, hogy a kiállítók minden korábbinál nagyobb érdeklődést mutattak az MBA képzéseket végzettek iránt.

A cégek idén is értékelték az eseményt, amit 5-ból 4.38-ra pontoztak. A szervezők ezt kiemelkedően jónak ítélték.

„A kiállítók ezúttal is kiemelték, hogy rendezvényről rendezvényre fejlődik a kiállítás, számukra is presztízsértékű az, ha részt vehetnek rajta. A Műegyetemi Állásbörze az egyik elsődleges pillére a kapcsolatalakításnak: megteremti azt a hidat, amelyet szükséges a kiállítók és a látogatók közé megteremteni, ahhoz, hogy sikeres karrierépítésnek lehessünk szemtanúi” – mondta Orbán Balázs.

Elárulta azt is, számos pozitív visszajelzés kapott a kampuszosítás, azaz más műegyetemi épületek bevonása a programba.

Írásuk alapján elemezték a hallgatókat

A K épületben a már jól megszokott tanácsadás kapott új köntöst, mely a Ziccer Akadémia fantázianevet viselte. Itt az érdeklődők CV- és karriertanácsadáson, valamint CV-fotózáson vehettek részt, mindezek mellett idén grafológiai tanácsadás is volt, amely teljes képet adott az érdeklődőknek saját magukról és hozzájuk illő munkákról, munkakörnyezetükről, az egészségükről az írásuk alapján.

Már megvan az őszi börze időpontja

Orbán Balázs közölte, csodálatosnak tartják, hogy évről évre újabb és újabb célokat tudnak kitűzni, amiért az egész szervezői stáb dolgozik.

„Mindannyiunk szívügye a Műegyetemi Állásbörze sikeressége. Hetekig élünk intenzív szimbiózisban a rendezvénnyel, ezért minden apró részletét ismerjük, és bátran kijelenthetjük, a céljainkat mindig sikerül elérnünk. Némi izgalom volt bennünk a kampuszosítás irányába tett első lépések miatt, azonban beigazolódott, hogy ez is jó döntés volt. Sok olyan visszajelzés is érkezett, amely szerint egyre több kiállítót érdekelne más épülete a BME-nek. A hallgatók elégedettségéről nem is szólva, hiszen az egyetem olyan pontjára is kihelyeztük egy szeletét a Műegyetemi Állásbörzének, ami sok hallgató számára az egyetlen, napi szinten elérhető egyetemi helyszín.” – fogalmazott.

A jövővel kapcsolatban arról beszélt, követni szeretnék az aktuális trendeket, az aktuális igényeket mind látogatói, mind pedig kiállítói részről, amit be is fognak építeni az őszi Műegyetemi Állásbörze programjába. Az őszi börzét a tervek szerint 2023. október 10. és 11. között rendezik majd meg. Elmondta, hogy a rendezvény podcast-csatornája és blogja folyamatos tartalmakkal lesz feltöltve egész évben, így érdemes követni az álláskeresőknek ezen felületeket is.

| Forrás: Műegyetemi Állásbörze

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Az élet legszebb pillanataiban is BETA szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Bejött a Hannover Messe a vállalkozó szelleműeknek

Bejött a Hannover Messe a vállalkozó szelleműeknek

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Megnyitott a budapesti Madame Tussauds: ennyibe kerül a belépő!

Megnyitott a budapesti Madame Tussauds: ennyibe kerül a belépő!

More details
Üzleti reggelire találkoztak az ingatlanszakma képviselői

Üzleti reggelire találkoztak az ingatlanszakma képviselői

More details
Kihívás Napja, 2023. május 31.

Kihívás Napja, 2023. május 31.

More details
Pénz, de honnan? 2023 – Budapest, 2023. június 22.

Pénz, de honnan? 2023 – Budapest, 2023. június 22.

More details
IV. GreenTech Zöld Energia – Szakkiállítás és konferencia, 2023. május 25-26

IV. GreenTech Zöld Energia – Szakkiállítás és konferencia, 2023. május 25-26

More details
Velencei-tavi Gyermeknapi Ramazuri, 2023. május 29.

Velencei-tavi Gyermeknapi Ramazuri, 2023. május 29.

More details
Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnep

Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnep

More details