2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Események

Kőröshegyen félmillió tulipánnal várják a kirándulókat húsvét után

608

Hetedik alkalommal bont szirmot Kőröshegyen a virágoskert, amelyre a húsvét utáni héten várják a látogatókat.

„Közel félmillió tulipánt, ötvenezer nárciszt ültettünk el ősszel, hogy fél év után végre beérjen az a sok munka, amit belefektettünk a tájba" – olvasható a Kőröshegyi Levendulás közösségi oldalán jelezve, a házigazdák mindent megtettek annak érdekében, hogy az egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő attrakciójuk a húsvéti tulipánszüret minden odaérkezőnek különleges élményt nyújtson.

Valóban kivételes élmény a több száz ezer virággal beültetett ágyások között lépdelni, csodálni a színkavalkádot. Az már biztos, hogy 100 ezer tulipánt nem engednek leszedni.

A másfél hektáron elterülő családi kertészet számos újdonsággal is várja a látogatókat, ugyanakkor annak érdekében, hogy kevesebbet kelljen várakozni a belépéskor, bevezették az online jegyvásárlást.

Idén a Tulipánszüret idején a helyszínen megvett belépődíj 790 forint, aki viszont online vásárol, annak csak 500 forint, gyerekek számára 7 éves korig ingyenes a látogatás. Egy szál tulipán ára pedig 300 forint.

Aki autóval érkezik, annak javasolják, hogy a Dózsa György felől közelítse meg a helyszínt, ahonnan egy keskeny bevezető úton érhető el a több száz férőhelyes ingyenes parkoló.

Készülnek a nagyobb rohamra, mert idén még több munkatárs fogja eligazítani a látogatókat. A boltban tulipánszedő vödrök, kosarak vásárolhatóak, s mivel a virágokat tilos letépni, lehet ollót kölcsönözni közvetlenül a tulipánmező mellett.

Érdemes lesz a sorok között felsétálni a domb tetejére, ahonnan gyönyörű balatoni kilátás nyílik, sokan csak ezért érkeznek, és nem akarnak virágot vinni haza. Két, fotózásra elkülönített tulipánmező garantálja a megfelelő hátteret a szelfizéshez,

viszont, hogy húsvétkor hány parcellát nyitnak meg, ez változhat az időjárás és a virágzás függvényében.

A Tulipánszüret április 13–23. között minden nap 8 vagy 9 órától indul, a pontos programot, a legfrissebb információkat érdemes előzőleg megnézni a Kőröshegyi Levendulás Facebook-oldalán.

| Forrás és fotó: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője