2026. április 9., csütörtök - Erhard

Eseményfigyelő

Újabb, európai színvonalú szolgáltatásokat kínáló kerékpáros központtal gyarapodik a Balaton térsége, a harmadikat szombaton adják át Keszthelyen.

Április 6. és 11. között minden gyerek, aki a jegyvásárlás során felmutatja pecsétgyűjtő Kajla útlevelét és személyazonosításra alkalmas igazolványát, korlátlan számban díjmentesen utazhat a MÁV-Start,

A világ egyik legjobb üzleti iskolájaként nyilvántartott ESSCA kétnapos exkluzív eseménnyel indította a budapesti fennállásának harmincadik évfordulójára szervezett ünnepségsorozatot. A Financial Times menedzsment képzési világranglistáján

Egyedien emberi - Az Autizmus más megközelítésben című könyv már százezreknek - szülőknek,rokonoknak, barátoknak - segített megérteni az autizmussal, ADHD-val és Asperger-szindrómával élőket. A kötet

A Budapest FotóFesztivál, a nagyközönség számára nyitott kiállítás sorozat keretében mutatja be a kortárs és a klasszikus magyar és nemzetközi fotográfia értékeit.

Idén április első hétvégéjén zajlik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a tizenharmadik KávéBár Bazár, melynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont.

Az időszakos nyitva tartással, tavasztól őszig működő Városi Tömegközlekedési Múzeum fennállásának jubileumát tavaly olyan fejlesztésekkel ünnepeltük, amelyek az idei szezonban is megörvendeztethetik látogatóit. A BKV

Amellett, hogy isteni finom, fontos arról is beszélni, hogy mennyire egészséges élelmiszer a túró, amely sok magyar étel fő összetevője.

A kiállítás Wittelsbach Erzsébet (Sisi) magyar királynénak a magyar népművészet iránt tanúsított érdeklődését mutatja be, ezzel a magyar néprajz egy eddig még rejtett szeletét tárva

Három éve az EuroShop 2020 volt az utolsó nemzetközi vásár, amelyet még megrendeztek a covid-járvány kitörése előtt. Mivel a kereskedelmi beruházások legnagyobb nemzetközi seregszemléjét háromévente

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője