2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

A harmadik európai színvonalú kerékpáros központ nyílik meg a Balatonnál

893

Újabb, európai színvonalú szolgáltatásokat kínáló kerékpáros központtal gyarapodik a Balaton térsége, a harmadikat szombaton adják át Keszthelyen.

A tavaly ősszel megnyílt füredi és földvári centrum után így válik teljessé a BalatonBike 365 projekt, amelynek keretében összesen 1,2 milliárd forintot fordítottak a Balaton térségében a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére.

Tar László, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda vezetője a pénteki sajtóbejáráson elmondta, Keszthely azért ideális helyszín a központ számára, mert észak-déli és kelet-nyugati irányban is két fontos nemzetközi kerékpáros útvonal halad át a városon, az egyik Ausztria, a másik Szlovénia felé. Hozzátette:

A mérések alapján az elmúlt években megduplázódott a városban a bringások száma, ráadásul a benzin árának emelkedése miatt egyre többen választják a zöld turizmust, vagyis vonattal érkeznek és helyben bérelnek kerékpárt.

A 60 millió forintból készült, száz négyzetméteres BB365 Keszthely Porton hagyományos és elektromos kerékpárok is bérelhetőek - összesen több mint 50 -, de ezentúl arra is van lehetőség, hogy a bicikliket ne ugyanott adják le a kerékpárosok, mint ahol felvették.

Burgyán Péter, az üzemeltető Balaton Bike Tour vezetője elmondta, hogy az év kilenc hónapjában nyitva tartó központban saját kerékpárok szervizelésére, kisebb kiegészítők vásárlására is nyílik lehetőség. Ezen kívül térképeket, illetve egyéb információt lehet kapni arról, hol érdemes a környéken, kitáblázott utakon túrázni, sőt, akár vezetett túrákon lehet részt venni, vagy akár meg lehet pihenni a kávézóban.

Tar László beszélt arról is, hogy

a közelmúltban közel 300 kilométeres kerékpárút-hálózatot, ezen belül 20, különböző nehézségű túraútvonalat jelöltek ki a Nyugat-Balaton térségében,

így minden bringás réteg - a kisgyermekes családoktól a mountain bike-osokon át a teljesítménytúrázókig - talál az érdeklődésének megfelelő túrát. A turisztikai szakember tájékoztatása szerint az elmúlt években több mint 60 pihenőhelyet alakítottak ki, 70-nél több információs táblát helyeztek ki a környéken, a központ megnyitása pedig fontos előrelépés abban, hogy a Nyugat-Balaton az ország kerékpáros minta régiójává váljon.

Tar László a kultúra és a történelem iránt érdeklődőknek a Festetics-örökség túrákat, a mountain-bike-osoknak a Keszthelyi-hegység erdei útjait ajánlja, a természeti kincsekre kíváncsiak pedig akár a Kis-Balatonhoz is eljuthatnak két keréken.

Tavaly tavasszal elkészült a BalatonBike365 weboldal és mobiltelefonos applikáció, amelyeken keresztül közel 3000 szolgáltatásról lehet információkat találni a térségből.

| Forrás és fotó: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője