2026. április 8., szerda - Dénes

Eseményfigyelő

2023. október 19-én szakkiállítással egybekötött tudásmegosztó rendezvényt tart a Közbeszerzési Hatóság a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Idén október 7. és 12. között immár huszonhatodik alkalommal nyitja meg kapuit a látogatók előtt a Busworld Europe szakkiállítás, amely ezúttal is Brüsszelben fogadja majd

A Startlap Utazás már most kiváncsi volt, és összegyűjtötte, mikor kezdődnek és meddig tartanak Európa legszebb karácsonyi vásárai idén. Némelyikük modern és

Mit jelent a Magyar Festészet Napja? Vegyük sorba a fogalmakat. Minden ellentétes véleménnyel szemben a festészet – mint művészeti műfaj, kategória – él és virul,

Legalább 260 holttestet találtak egy izraeli zenei fesztivál helyszínén a Hamász szombati támadása után - közölte a Zaka izraeli mentőszolgálat.

Idén is jön a Nagy Employer Branding Nap, ahol a mostani munkaerőpiachoz illeszkedő munkáltatói márkaépítés trendek, kihívások kerülnek a középpontba. Szóval reméljük, ráérsz november 22-én!

Ideje, hogy hosszú távon elkötelezzük magunkat a nulla karbon kibocsátású építés mellett. Kritikus elágazáshoz érkeztünk, mert most kell a megfelelő döntéseket meghoznunk ahhoz, hogy jó

Kétnaposra bővült a Polgár Judit által életre hívott és október 14–15-én már kilencedik alkalommal megrendezett Világsakkfesztivál, amely ezúttal a döntéshozatal kérdéskörét állítja középpontba.

Magyarországon tizenegyedik alkalommal ünnepeljük a Kávé Napját, idén október 8-án, vasárnap 11:00-18:00 óra között töltjük meg újra kávéval az Akváriumot. Számos programmal, kiállítói standokkal, Kávé

Az előadás a joggyakorlatot helyezi a középpontba, konkrét példák, esettanulmányok bemutatásával, ezeken keresztül igyekszik gyakorlati tanácsokat, kapaszkodókat adni a mindennapi jogalkalmazáshoz. Az előadáson az elmúlt időszak lényegesebb jogszabálymódosításainak áttekintésén kívül olyan, gyakorlat-centrikus kérdések kerülnek

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője